A felnevelés befolyása a lótenyésztésben

2018.01.11 23:00

Az izgalmas témához ezúttal százhat év távlatából szól hozzá egy tapasztalt szerző: sok érdekeség olvasható az 1911-ben közreadott szakmai írásban >>>

A ló mint minden állat, sejtekből áll, melyek lehetnek tömörek és lazák.

A tömörsejtű lovakhoz számítjuk: a keleti fajtákat és ezek között, mint legtömörebbet a nemes arabs lovat és az ezek után származott angol telivért. A lazasejtű lovakhoz soroljuk pedig: különféle nyugati fajtákat, vagy az úgynevezett hidegvérűeket.

A sejtek tömörítését elősegíti: a száraz takarmány, a munka, de főleg a szabadban való felnevelés, a meleg éghajlat és a létérti küzdelem. A sejtek lazítását pedig előidézi: a jó és bőséges tápszer, a tétlenség, az istállóbeli felnevelés stb., egyszóval a kultúra beavat­kozása a természetbe.

Meg kell említenem, hogy a szabadban történő fe1nevelés és a létérti küzdelem befolyása alatt tömörített sejtek sokkal állandóbbak, mint a munka által előidézettek, habár az utóbbiak, a kultúra helyes útbaigazítása által - időhöz kötötten - sokkal tökéletesebbek lehetnek és a nagyobb erő kifejtésére szolgálhatnak.

Különbséget kell tehát tennünk, vajon a sejtek tömörítését a munka, vagy a rideg felnevelés idézte-e elő? Az első esetben az így készített lovak szilárdak, tehát gyors munkára alkalmasak, a második esetben pedig ellenállók az idő viszontagságaival szemben meg­ edzettek.

Az olyan lovakat, melyeknek munka és rideg nevelés által tömörített sejtjeik vannak, szilárd és edzett, azaz kemény lovaknak nevezem. Ilyen lovakra van szüksége a hadseregnek! A tömörlovat vérrel teltnek vagy vérbelinek is nevezem.

A tenyészanyagnak nemcsak ideiglenes, azaz pár évre terjedő idomítása, hanem éveken át kemény és edző munkában használása, a többi nemzedéknek, csikóknak, a szabad ég és levegő viszontagságainak befolyása alatt végbe­ment felnevelése, valamint a lóanyaggal való bánásmód, amennyiben a bőséges táplálkozást, kényesebb gondozást, ápolást, jó szervezést stb., egyszóval a kultúrával járó kényelmet nélkülöznie kell, olyannyira megváltoz­tatja a lovak szervezetét, hogy egy és ugyanazon átmeneti fajta, egypár generáción át így nevelve és tartva, nemcsak edzettebb, kitartóbb, egészségesebb és szilárdabb lesz, hanem részben a külalakját megváltoztatja, miután az ily nevelés mellett a szövetek sejtjei tömörülnek, az által az így előállított ló szárazabb és nemesebb, de egyúttal kisebb is lesz.

Az itt felsoroltakban találom főleg a különb­özőséget az angol és arabs telivér között. Az első daczára annak, hogy őseiben túlnyomóan az arabsra vezethető vissza - a kultúra és a nevelés (idomítás) befolyása alatt lett tökélete­s, viszont az utóbbi a természet, éghajlat és részben az erős használat, létérti küzdelem, valamint a spártaias felnevelés által nemesült. Az angol tehát a kultúra telivérje, az arabs pedig az ősi telivér.

A spártaias, szabad ég alatti felnevelés által tehát a lóanyag szervezetét szilárdítani és edzeni, mintegy a vérben emelni, viszont pedig puha, istállóban felneveléssel a szervezetet lazítani, úgyszólván vérbeliségben csökkenteni lehet.

Ebből önként következik, ha egy bizonyos célt - szilárdság vagy tehetőség tekinteté­ben - el akarunk érni, úgy ott, hol a tenyész­anyagot erősen munkába vesszük és a csikó­kat spártaiasan, szabad ég alatt neveljük vagy az időjárás viszontagságainak kitesszük, nem kell annyit vérben dolgoznunk, mint ott, hol a lovak - a kultúra befolyása alatt - puhábban tartatnak és neveltetnek.

A puha felnevelésnél tehát vérrel kell pótolni a spártaias felnevelés szilárdító hatását; mind­amellett azonban a használati célnak meg­felelő edzést sem szabad egészen mellőznünk.

A vérrel való szilárdítást csak ott lehet elő­nyösen alkalmazni, hol a csikók nemcsak jobb gondozásban részesülnek, de elegendő zabot és szénát is kapnak, de itt sem szabad ellentéteket keresztezni, hanem szem előtt kell tartani az alapelveket.

A felsoroltakat beigazolva látjuk a termé­szetben.

Aki 1900-ban a párisi nemzetközi - lókiállítást látta, meggyőződhetett arról, mily nagy befolyása van az éghajlatnak, talajnak, tápszernek és felnevelési módnak egy és ugyanazon fajtára.

Ott lehetett látni eredeti ardennieket és azokat, melyeket Oroszország krenovoji állami méne­sébe átplántáltak és már ott neveltek. Az első egy tömeges és vaskos, az utóbbi pedig egy már félig-meddig száraz benyomású ló volt, ugyanazon kontúrával, de kisebb arányokban. Ezen lovak télen is nagyobbrészt szabadban vannak és a hó alul kell nekik a füvet és gyö­keret kikaparni.

Különben itthon is láthatjuk a különbséget az egykor Mezőhegyes tápdús rónáján és most Fogarason - a délkeleti Kárpátok alján - nevelt lipicai lónál.

Vagy pedig - ellenkező irányban - ott van a karszti kopár hegyek között nevelt lipiczai és a csehországi tápdús talajon tenyésztett kladrubi spanyol ló, mely egy és ugyanazon származásra (vérvegyülékre) vezethető vissza.

Továbbá volt alkalmam kisbéri vemhes, angol félvér mustrakancák ivadékait látni Torontál­ban, melyek daczára ama körülménynek, hogy az apjuk angol telivér volt, az anyjuk, öreg­anyjuk, déd- és ősanyjuk pedig szintén angol telivér apáktól származott, a puha istállóban felnevelés, kukorica- és hereetetés által test­tömegben sokat nyertek, de viszont szilárdság­ban vesztettek.

Éppen úgy láthatjuk, hogy az angol telivér nem érvényesül a tenyésztésben annyira, mint az ősi, t. i. eredeti arabs telivér.

Ha pl. a puhán nevelt bácskai vagy torontáli sváb kancára használjuk az angol telivért és ezek csikóit az istállóban neveljük, valamint moslékkal, répával, szecskával, kukoricával, egyszóval puha tápszerekkel etetjük, úgy az így nyert lovak alig szilárdulnak, legfeljebb a vég­tagok lesznek vékonyabbak és körvonalozottab­bak. Ha ezen heterogén keresztezésekre ismét a puha sváb méneket alkalmazzuk, úgy ezek második és harmadik ivadékain - hasonló etetés és felnevelés mellett - már nem is látszik a szilárdítás és nemesítés, csakis a végtagok el­finomodása.

Viszont ha hasonló viszonyok és körülmények mellett az arabs telivért, főleg az eredeti arabs telivért - mint az régente kapható volt - hasz­náljuk szilárdításra és nemesítésre, úgy azt látjuk, hogy az igy nyert egyedek - az igaz, hogy kisebbek lettek - de egyúttal szilárdul­tak és nemesültek, mely előnyöket még a 2-ik és 3-dik generációban is fel lehetett ismerni.

Ezen tapasztalati tényekből határozottan lehet állítani, hogy az arabs telivérnek - mint ősi fajtának - nagyobb befolyása van a szilárdí­tásra és nemesítésre, mint az angol telivérnek, de mert csikói kisebbek lesznek, ami a mai kor kívánalmaival ellenkezik, úgy a kultúrállamok­ban háttérbe szorul.

Ugyanebből következik, hogy minél régebbi egy átmeneti fajta, vagy minél keményebben lett az több generáción át nevelve, annál nagyobb az ily ló anyagban az átörökítő képesség.

Lehet tehát 2 egyenlő vérvegyülék, vagy 2 azonos származású fajta között - különféle etetés, gondozás, felnevelés, használat stb. következtében - nagyon nagy eltérés, úgy kül­alakra, mint szilárdságra nézve.

Ezen természetes tényállásokra vezethető vissza az is, hogy az angol telivér az arabs telivérrel nem olvad úgy össze, mint azt sokan kívánnák, tudniillik, hogy a nagyság és testtömeg párosuljon a nemes küllemmel és szilárdsággal. Ugyanezt, habár nem olyan nagy mértékben, tapasztaljuk az angol félvér és az arabs félvér párosításánál is.

A lipicai ménesben ismételve tett ama kísér­let, hogy ezen régi átmeneti fajtát angol telivér­rel előnyösen átalakítsák, szintén csak ezen természeti törvényen hiúsult meg, miután a lipicai először is egy hosszú évek során át folytatott beltenyésztés szüleménye és másod­szor, mert nemesítésül mindig az arabs vért használták.

De mindezzel mégsem mondom azt, hogy az angol félvért az arabs félvérrel nem lehet egy­pár generáció múlva előnyösen összeolvasztani, főleg akkor, ha átmenetelesen úgy állítjuk elő a korrektorokat, mint azt leírtam.

Az elmondottakkal főleg azt óhajtottam jelezni, hogy a spártaias és az idő viszontagságai be­folyása alatt végbemenő felnevelésnek nagy be­folyása van a szövetek sejtjei mikénti tömörítésére, azaz a szilárdításra és edzésre, továbbá az átörökítő képességre és így a lótenyésztésre, miért is erre a tenyésztőnek nagyon nagy súlyt kell fektetni.                                                            

  • N. F.
  • 1911. október 7.
  • A képek nem az eredeti cikkhez tartoznak. Utólag hozzá adott illusztrációk: a felső képen lipicai ló látható csikójával, az alsón pedig arab telivér a gazdájával.

A sokoldalú szakíró

Monostori Károly egyetemi tanár, korának egyik legnagyobb tekintélyű szakírója volt. A LÓ ÉS TENYÉSZTÉSE című híres szakkönyv társszerzője.

 

 

A meddőség száz évvel ezelőtt, a 20. század elején is élénken foglalkoztatta  a lovas közvéleményt és a szakembereket >>>

A tenyésztőnek legkiemelkedőbb tulajdonsága legyen, hogy állatait, amelyekkel mint tenyésztő foglalkozik, szakszerűen tudja megbírálni... Thiringer Vilmos cikke 1930-ból >>>

Úgy mutatja meg ez a videó az izlandi ló ötfajta jármódját, ahogyan még sohasem láthattuk. Az erős, szívós és intelligens Izlandi póni tényleg egyedülálló lófajta >>>

Az, aki az „ideális”, a „korrekt” ló fogalmát pontosan meg akarja határozni, abba a hibába eshetik, mint a szerelmes férfiú, kinek „csak egy szép leány van a világon”. Az angol elv: „minden formájú ló tudhat futni" talán jobban megközelíti a valóságot >>>

Halász Judit színésznő középiskolás korában került kapcsolatba a lovakkal és a lovaglással, amikor egyik osztálytársnője javaslatára hatan - mind leányok- felkeresték a budapesti lovardákat. Nem volt könnyű, de végül a Budapesi Honvédnál sikerült >>>

Képzési gyakorlat: Némethy Bertalan nyomán

 

 

Elérhetőség

LAPU Lap- és Könyvkiadó Betéti Társaság 8000 Székesfehérvár
Palotai út 122.
Tel./fax: 06-22-345-522
Mobil: 06-30-9396.632
lovaskalendarium@chello.hu