A láb nélküli lovas

2018.02.07 21:18
Potyók László sikeres zsoké volt húsz évig, kilencvenkilenc versenyt nyert. A most 41 éves Potyók sikereinek egyik oka a kitartása, a másik a testfelépítése. 2010-es utolsó versenyén már rettenetes fájdalmak gyötörték. Súlyos érszűkülete miatt térd alatt levágták mind a két lábát. Azóta sem tett le arról, hogy újra rendszeresen a nyeregbe üljön >>>
Potyók László ismert és döbbenetesen sikeres zsoké volt húsz évig, összesen kilencvenkilenc rangos lovasversenyt nyert a pályafutása alatt. A nagybátyja, egy neves galoppidomár már a tinédzser László apró, ám izmos termetét látva tudta, hogy kiváló zsoké válik majd belőle. A most 41 éves Potyók sikereinek egyik oka a kitartása, a másik a testfelépítése: felnőtt versenyzőként 145 cm magas volt, az ideális testsúlya pedig 45 kg. 2010-ben volt az utolsó versenye, abban az évben már rettenetes fájdalmak gyötörték. Súlyos érszűkülete miatt térd alatt levágták mind a két lábát. Azóta sem tett le arról, hogy újra rendszeresen a nyeregbe üljön.
László nem sokkal a nyolcadik osztály elvégzése után került az alagi lóversenypályára, onnan csak húsz év múlva költözött el, miután elvégezték rajta a kettős amputációt. Még nem volt 14 éves, amikor lovas nagybátyja közölte vele, hogy belőle nagy zsoké lesz. „Anyámék napszámba jártak dolgozni, lókapával húzták a sorok között a káposzta alatt a földet. Gyerekként, amikor elkísértem őket, felülhettem a lóra, és már akkor imádtam a lovakat” – mondja, és egészen másmilyen a tekintete, ha a lovakról beszél.
                        
Az élete most egészen más, mint abban a két évtizedben, amikor versenyzett. Az Alagtól 220 km-re lévő Tataházán él, ahol egyáltalán nincs lehetősége lovagolni, viszont van egy gyönyörű családja. Amikor 14 évesen elkezdett lovagolni, minden reggel ötkor kelt, a gondjaira bízott öt lovat reggeliztette, ganézta, szerszámozta, hetekig semmi mást nem is csinálhatott velük. A lovaglás csak távoli szépségnek tűnt akkor. Eltelt pár hónap, amikor először futószárral elkezdhetett lovagolni, de nem volt könnyű a tanulási folyamat. A nemes egyszerűséggel Köcsögnek becézett abrakmester megkeserítette az életét, rendkívüli szigorúsággal egyengette László lovaskarrierjét. Ha nem tetszett neki László kéz- vagy testtartása, előfordult, hogy az ostorral végigvágott a hátán. „Az abrakmester határozza meg a lovak vitaminszükségletét, szénaadagolását, ő tartja karban a lovasokat is. Az idomár egy külön pozíció, ő osztja ki a lovasnak a feladatot, hogy adott napon milyen távokat menjen a lóval” – magyarázza a lovas munkaköröket.
 
Már amputáltként, az interneten ismerte meg feleségét, Vikit, akinek akkor már öt lánya volt. Egy éve született közös kisfiuk, Lacika. László sokat foglalkozik a hat gyerekkel, amíg felesége dolgozik.
 
A hatgyerekes Viki a közeli földeken dolgozik napszámban: karfiolt, káposztát, paprikát kapál és szed, télen pedig a zöldségfeldolgozóban pucol, nagyon szereti a munkáját. Ha mind a hét nap elmegy a napszámba, havi hetvenezret is megkeres.
 
László 18 éves volt, amikor felfigyeltek kivételes teljesítményére: 1994-ben orrhosszal megnyert egy versenyt a Kincsem parkban. „Ráadásul egy olyan lóval, amelyik előző nap lesántult. Az idomár egész éjjel kenegette és masszírozta a lábát, így végül elindulhattunk. Csodálatos érzés volt nyerni. Imádom a sebességet, az egyenesben 70 km/órával is megy a ló.”
 
Már ismert zsoké volt, amikor először egy apró seb jelent meg a lábujján, majd egyre nagyobb és fájdalmasabb lett. Sehogy sem gyógyult. László viszont nem ment vele orvoshoz, mert nem akart kiesni a versenyidőszakban a munkából. „És igazság szerint féltem is elmenni. Már csak akkor mentem, amikor késő volt.” Az orvosai szerint az érszűkületét Bürger-kór okozta, ami a negyvenes dohányzó férfiak betegsége. A végtagok elszíneződése, hűvösségérzet, érzéketlenség, bizsergés, égő érzés is lehet a tünetek között. Amikor már elviselhetetlen fájdalmak gyötörték, a barátai elvitték orvoshoz, aki azonnal látta, hogy egy előrehaladott betegségről van szó, a gyógyszeres kezelés már nem segít, csak az amputáció. László viszont nem engedte, hogy amputálják a lábát, hazament saját felelősségére a kórházból. „Csak arra tudtam gondolni: hogy fogok úgy lovagolni, ha levágják a lábamat? Egy ismerősöm adott fájdalomcsillapítót, amiből egyre többet és többet vettem be, annyira fájt. Hallucinálni kezdtem ettől a szertől, annyira, hogy a mentők elvittek a pszichiátriára, egy hónapig ott voltam. Aztán végül az orvosnak lett igaza: mind a két lábamat amputálták.”
 
A hároméves Bori és a hatéves Szonja imád László elektromos autóján utazni, gyakran az óvodába is így mennek. A faluban László mindig így közlekedik, mert hosszabb távokra nagyon kényelmetlen a műlába. Az előző lába túl kemény volt, a mostani sokkal puhább, mert szilikonbetéttel kapcsolódik a lábcsonkhoz. Viszont ez sem az igazi, mert a szilikonra allergiás lett László bőre, így csak akkor használja a művégtagot, amikor elengedhetetlenül szükséges.
 
Zsokéként Lászlónak rengeteget kellett koplalnia, a versenyek előtt az idősebb lovasok tanácsára három nadrágot húzott, két harisnyát, több pulóvert, és arra nagykabátot, majd így futott a 3200 méteres versenypályán, akár harmincöt fokban is, hogy a mérlegelésre elég könnyű legyen. A zsokékat ugyanis verseny előtt és után is lemérik. Egyszer viszont rosszul sült el a fogyasztás, mert elkövette azt a hibát, hogy mindezek mellett még lenyelt egy vízhajtót is. „Kiszáradtam, és a verseny közben leájultam a lóról. Szerencsére nem lett komolyabb bajom” – meséli.
 
A három nagyobb lány, Tamara, Laura és Viki a csillaghullást figyeli. A családnak van pár csirkéje, de a gyerekek mögött álló disznóólak üresek. A hat gyerekkel nagyon szűkösen él László családja a tataházai otthonukban, ami komoly felújításra szorul. A család arról ábrándozik, hogy a szocpol segítségével egy nagyobb házat vesznek.
 
Lászlót a barátja vitte el Alagra, lóra ülhetett végre. Sajnos a műlába nem alkalmas a lovaglásra, de nem tett le arról, hogy egyszer majd versenyezzen. Pedig egyetlen amputált zsokéról sem tud a világon.
 
Egyetlen versenyt kellene megnyernie ahhoz, hogy a vágya teljesüljön, aktív zsokéként ugyanis kilencvenkilenc alkalommal ért be elsőként. Nagyon szeretné, ha meglenne a száz.
 
Munk Veronika
KÖVETÉS
Bődey János
KÖVETÉS
 
 
 
 
 
  • Forrás: Index
  • Fotó: Bődey János / Index

A meddőség száz évvel ezelőtt, a 20. század elején is élénken foglalkoztatta  a lovas közvéleményt és a szakembereket >>>

A tenyésztőnek legkiemelkedőbb tulajdonsága legyen, hogy állatait, amelyekkel mint tenyésztő foglalkozik, szakszerűen tudja megbírálni... Thiringer Vilmos cikke 1930-ból >>>

Úgy mutatja meg ez a videó az izlandi ló ötfajta jármódját, ahogyan még sohasem láthattuk. Az erős, szívós és intelligens Izlandi póni tényleg egyedülálló lófajta >>>

Az, aki az „ideális”, a „korrekt” ló fogalmát pontosan meg akarja határozni, abba a hibába eshetik, mint a szerelmes férfiú, kinek „csak egy szép leány van a világon”. Az angol elv: „minden formájú ló tudhat futni" talán jobban megközelíti a valóságot >>>

Halász Judit színésznő középiskolás korában került kapcsolatba a lovakkal és a lovaglással, amikor egyik osztálytársnője javaslatára hatan - mind leányok- felkeresték a budapesti lovardákat. Nem volt könnyű, de végül a Budapesi Honvédnál sikerült >>>

Képzési gyakorlat: Némethy Bertalan nyomán

Gregor bernadett: Gyönyörűség, ha a ló hátán ületek

A csikós tizenhárom

Lovardasirató

Lénárd Béla - A lovak tanítómestere volt

Oroszlán Szonja lóra pattan

A lovak állították lábra a lebénult sportoló lányt

Halász Judit, a majdnem európa bajnok lovas

 

 

Elérhetőség

LAPU Lap- és Könyvkiadó Betéti Társaság 8000 Székesfehérvár
Palotai út 122.
Tel./fax: 06-22-345-522
Mobil: 06-30-9396.632
lovaskalendarium@chello.hu