A ló bírálatának előfeltételei

2014.01.12 17:29

A tenyésztőnek legkiemelkedőbb tulajdonsága legyen, hogy állatait, amelyekkel mint tenyésztő foglalkozik, szakszerűen tudja megbírálni... Thiringer Vilmos cikke 1930-ból >>>

Tenyésztett állataink szakszerű bírálata egyik alapfeltétele állattenyésztési tudásunknak. Az objektív bírálóképesség hiányában, arra irányuló minden törekvésünk, hogy tenyésztésünkben megfelelő eredményeket érjünk el vagy meddő marad, vagy a véletlen játéka szerint leszünk a legváltozatosabb tenyészeti meglepetéseknek kitéve. A tenyésztőnek meg kell lennie annak a “képességének”, hogy a tenyésztésre szánt anyagot a rendelkezésére álló tartási viszonyok és a használati cél figyelembe vétele mellett ki tudja választani. A megfelelő küllem szerinti kiválasztásba még mindig beleszólhatnak az öröklés és az öröklékenység kiszámíthatatlan véletlenei, amelyek sokszor legjobb igyekezetünkre és lelkiismeretes munkánkra is rácáfolnak. Mert könnyen előfordulhat, hogy a legkifogástalanabb szülőknek ivadékai nagyon sok tekintetben átlag értéken alul maradnak. Gyakorlati értelemben tehát a szülő értékét az ivadékban fellelhető hasznos és jó tulajdonságok összessége adja.
Ma már az összes háziasított állatfajták külemi bírálata eléggé kimerített állattenyésztési tudományág. Sajnos, a hazai hippológiai irodalom a lónak, mint a gazdasági haszon- és igásállatnak alkati bírálatával a gazdasági használhatóságot illetően úgyszólván egyáltalán nem foglalkozott és sajnos, nem is foglalkozik. Pedig amennyire fontos a tehénnél a tejtermelés, illetve a zsírtermelés, éppen olyan fontos a lónál, mint munkaállatnál annak munkateljesítménye, illetőleg munkaképességének hasznosítása.
A lovak eddigi és mai bírálata is tisztán a küllemi formák elbírálásán és megvitatásán alapul és kevés tenyésztő jutott el csak odáig is, hogy a lábakon és lábvégeken lépten-nyomon található anatómiai rendellenességeket, amelyek természetszerűen az összes lábizület technikai használhatóságát is befolyásolják, észrevegye és így a rendellenességekből származó korai elhasználódást megokolni tudja.
A tenyésztők nagy százalékának szeme csak a külső formák megítélésére van beállítva. Ezeknek egy kis hányada különös tenyésztői képességgel születik, s ezekre azt szokták mondani, hogy jó szemük van a lóhoz. Ezek a született formaérzékkel megáldott tenyésztők még a szervezet technikai és anatómiai ismeretén felépült tudományos szabályok megállapítása előtt is kiváló eredményeket értek el, mint tenyésztők. Szemük, egyrészt velük született formaérzékelés alapján, másrészt az állandó gyakorlat mellett csak ritkán csalta meg őket. A fajtatipust emlékezetük rögzítette és a lovak bírálatánál az egyedek formáját ehhez az emlékezeti képhez hasonlították és ezek szerint, ahogy a birálati egyedek megközelitették ezt az emlékezeti formaképet, vagy eltértek attól, aszerint tartották a megfelelőket a tenyésztésben, vagy zárták ki a nem megfelelőket a tenyésztésből. A bírálatnak ezt a módját csak a “született tenyésztők” értették. Isten adta egyéni tulajdonság ez, amely azonban csak keveseknek adatott meg, s amelyet tovább adni, tanítani nem lehet, miután a született tenyésztő a saját szemszögéből és szemével látja a megbírálandó egyedet. A bírálat ilyetén formája tehát mindig egyes személyek képességéhez van kötve, nem mindenkor támasztható alá megfelelő tudományos megokolással, éppen ezért gyakran ad okot meddő vitákra.
Ne feledjük el, hogy nagyon sok lószerető ember egyszersmind lószakértőnek is képzeli és vallja magát. Pedig igazi lószakértő, tehát olyan, akinek kimondott véleménye, bírálata tudományos és szakszerű alapokon áll, még ma is vajmi kevés van. Annál több a lószerető egyén, ami végeredményben nagy szerencse, mert a ló szeretete nélkül még soha senki nem lett lóismerővé. A kettőt azonban nem lehet egy mértékkel mérni és egyenlő rangra emelni. A versenypályákon nyüzsögnek a magukat lószakértőknek képzelő, jóhiszemű játékosok, akik a legképtelenebb “szakkifejezéseket” vagdossák egymás fejéhez, amint az egyes lovakat bírálgatják. Ezekről a tudatlan hallgató szentül hiszi, hogy a legkiválóbb tudású hippológusokat hallja beszélgetni. Általánosan elterjedt felfogás az, hogy könnyű mesterség a szép lovat a csúnyától megkülönböztetni. Ezt elismerem. Ellenben nagy kérdés, hogy az a bizonyos szépség festői, vagy teljesítőképességi értelemben vett-e? Az angol telivértenyésztő szerint “Handsome is, that handsome does”. Magyarul: “Szép az, ami szépet tesz”. Nézzünk meg például egy berber, vagy arab lovat, amelyet keleti tenyésztője használ. A lehető legszabálytalanabb küllemi formák mellett, mit és mennyit kell “teljesitenie” és pedig éppen csontvázának kiválóan alkalmas “munkaalkatánál” fogva, amelyhez természetesen megfelelő vérmérséklet is társul. Ezek után joggal kérdezhetné tőlem valaki: van-e egyáltalán megtanulható lóbírálat, olyan bírálat, amelynek eredményét szakszerűen utánvizsgálhatjuk, vagyis amely nem a képzelt és önhitt fölényen alapszik?
Igenis van és pedig a ló csontrendszerének ismerete, párosulva annak mechanikai viszonyainak ismeretével. A csontváz az egyedüli stabil építménye a kifejlett ló testének, amely a kifejlett lónál, annak kimúlásáig nem változik. Nagyon helyesen hasonlítják össze olykor a lovat a mozdonnyal, mert minél célszerűbben van utóbbi konstruálva, minél alkalmasabb erőáttétellel rendelkezik, annál kevesebb gőzt fog felhasználni bizonyos erő kifejtésére. Ugyanígy van ez a ló csontvázánál is. Minél hosszabbak azok az emeltyük, amelyekre az izmok a gőz értelmében hatnak, minél célszerűbbek az izületszögelések, annál intenzívebb az izomerő hatása, annál kevesebb az erőelhasználódás és annál nagyobb az erőkifejtés a minimális erőfelhasználás mellett. A komoly, tudományos alapon nyugvó bírálat tehát csak a ló csontvázának tökéletes ismeretén épülhet fel és pedig olyan értelemben, hogy a csontrendszernek egyes csoportjai  milyen mechanikai célt szolgálnak, nemcsak a futó, hanem a lépő, tehát igáslónál is. A ló csontrendszerét azonban nem mint kifőzött, preparált vázat, hanem mint élő állatét kell elbírálnunk, tehát félig-meddig röntgenkép alakjában.
Bírálat tárgya mondjuk, az ágyék hossza, amelyet a hat ágyékcsigolya alkot és amely általában a gerincoszlop leggyengébb része. Az élő lovon az ágyék hosszát közvetve úgy határozhatjuk meg, hogy a külső csipőszöglet és utolsó borda közötti távolságot vesszük alapul, amely egyszersmind az ágyék hosszát is jelenti. Ennek a távolságnak alapján beszélhetünk zárt és nyitott, vagy erős és laza ágyékról, illetőleg kötésről. A belső csipőszöglettől a faroktűzésig terjedő távolság adja a hátaslovaknál olyan fontos keresztcsont hosszát. Az erőátvitel szempontjából a legfontosabb résznek, a farnak és csontjainak hosszát is meglehet határozni. A csipőizülettől a külső csipőszögletig terjedő távolság adja a csipőcsont hosszát. A csipőizülettől az ülőgumóig (a comb hátulsó vonalának legkiemelkedőbb része) terjedő távolság adja az ülőcsont hosszát, amelynek jelentősége, annak hosszát illetően, futólovaknál nem vitatható. A csipő- és ülőcsont a keresztcsonttal együtt az erőátvitelnek legfontosabb emelői, miután megfelelő hosszúságuk mellett lehetővé teszik a gyors és könnyű erőátcsoportosítást a farra, ahonnét a munka, illetőleg mozgás kiindul. Végül a lónak még egy nagyon fontos csontszerkezeti részével kell foglalkoznom és ez volna a mar és ennek tövisnyúlványai.
Minél magasabb a mar és minél hosszabban nyúlik bele a hátvonalba, annál teherbíróbb a hát és annál hosszabb a szegycsont. Ugyanez áll a mar csigolyáinak tövisnyúlványaira is, amelyek a hátizomzat egykarú emelőiként szerepelnek. A hosszú, magas mar benyúlik sokszor a 15-ik hátcsigolyáig és magasságban 7-8 cm-rel emelkedik a hátvonal fölé. A hát és mar alapját tevő hátcsigolyák tövisnyúlványainak hosszát, noha azokat a hátizmok takarják, az együttes bordaizomzat fekvéséből állapíthatjuk meg. A bordaizomzat kötegszerűen fekszik a bordák legmagasabb külső ívén, amit a fej mozdulatainál észlelhetünk. Ezeknek a hátvonaltól való távolsága adja a tövisnyúlványok magasságát.
A lapocka fekvése és hossza is könnyen állapítható meg a lapockaporc helyeződéséből. Még könnyebben bírálhatók az izületekkel határolt csontok.
Sokszor előfordul, hogy ápolatlan, lesoványodott lovat kell használhatóság szempontjából elbírálni. Ilyenkor esnek azok a bírálók, akik magukat kimondott szaktekintélynek képzelik, rendszerint a legnagyobb hibába, mert a normális kondíció hiányában még bírálatra sem érdemesítik az egyedet és a biztos alapot nyújtó csontszerkezetet egyáltalán figyelemre sem méltatják. Pedig a bírálat leglabilisabb alapja és legváltozóbb objektuma az izomzat és a zsírlerakódás. A zsírrétegek takarják a feltűnő alkati hibákat, az izomzat fejlődése viszont a munka minőségétől és nagyságától, továbbá az ezzel arányban álló takarmányozástól függ és ezek szerint állandóan változhatik. Lesoványodott, rossz erőállapotban lévő lovakat, ha azoknak egészséges a rágószerkezete és izületei épek, úgy bőséges és tápdús takarmányozással és megfelelő fokozatos munkával elsőrendű munkaképes állatokká fejleszthetünk. A legfontosabb a jó csontalap és a megfelelő hosszú emelőszerkezetek, amelyek biztosítják az izomfejlődés lehetőségeit. A csontszerkezet alapos ismeretén felépült bírálat azonban még mindig nem nyújt elegendő alapot ahhoz, hogy a ló teljesítőképességére 100 %-ig következtethessünk, mert vannak más tényezők is, amelyek ennél a fontos kérdésnél nagyon nagy szerepet játszhatnak.
Hogy mást ne említsek: a vérmérséklet. A ló vérmérsékletét munkaközben, amikor tudásának, képességének legjavát kell adnia, tudjuk legjobban elbírálni. Itt nyomul előtérbe a versenyek és futtatások jelentősége, amelyeket telivér tenyésztésünk nem nélkülözhet, miután a telivér egyedek tehetségüket, képességeiket csak a pályán bizonyíthatják be. Az eredmény maga számtalan körülménytől függ, amelyek sokszor kérdésessé teszik feltűnő nagyságok realitását. Sok függ a ló és lovas kondíciójától, a lefutandó távolságtól, a verseny idejétől, a talaj állapotától stb. Az ugyanazon távon futott, megismétlődő versenyek megismétlődő eredménye adná a tehetségek igazi képét. És ha már minden versenyviszonylatban meggyőződtünk a “győztes nagyság” tehetségéről, akkor még mindig kétessé tehetik tenyésztésbevételét annak külemi hibái, amelyek rendszerint a rossz és túltenyésztett csontrendszerrel vannak összefüggésben és épp ezért az ilyen telivért a félvértenyésztésben felhasználni a tenyésztés szempontjából bűnt jelent, miután a csontrendszer hibás alakulása öröklődik. Számos példa igazolja, hogy a vérben “magasan” tenyésztett félvér az állandó telivérezés következtében csontban vékonyodik, elfinomul. Köztenyésztésben a félvértenyésztés szempontjából csak olyan telivér mén jöhet, mint jó regenerátor számításba, amelynél az erős és jó csontszerkezet megfelelő vérmérséklettel párosult.
Igás lovaknak, tehát nagyrészt a lépésmunkát és teherhúzást végző lovaknak, teljesítőképességét elbíráló versenyek rendezése különösen Németországban és Amerikában csak a legújabb időkben kezd ismertebbé és ezáltal elterjedtebbé válni. Hazai viszonylatban ezekről a tehervonó versenyekről még nem lehet beszélni, kívánatos volna gazdasági szempontokból ilyeneknek rendezése és a megfelelő eredmények közzé adása.

Sok mindent lehetne még a lovak bírálatával kapcsolatban írni, mert sajnos, ezzel a közleménnyel egyáltalán nem merítettem ki a tárgyat. Nagy általánosságban azonban kitértem azokra a fontos képességekre és bírálati momentumokra, amelyek nélkül a lószakértőt, illetőleg a bírálatot magát el sem képzelem. Ezek a képességek jelentik az anatómiai és fiziológiai tudást, amelynek alapján a tudományosan megejtendő birálat mindenkor vitán felül áll.

  • Thiringer Vilmos
  • 1930. december 7.
  • Az illusztrációként látható képek 1935 tavaszán készültek, az Országos Mezőgazdaségi Kiállítás és Vásár alkalmával.
  • Fotó: Waltrner Berta

LOVARDASIRATÓ

Ráday Mihály írása a 2006-2007-es állapotában mutatja be a lovas létesítmények helyzetét. A kép lehangoló. Azóta jó néhány év eltelt >>>

Szárnyaló lovaspalánták + VIDEÓ
Lélegzetelállító „mutatványokra” képesek öt-tíz éves gyerekek a Debreceni Egyetem lovain, pedig még csak a lovaglás alapjait tanulják >>>

Apám, a huszár...

Az igazság odaát van...

Ha megkérdeznénk az X-akták filmsorozat hölgy sztárját, hogy hol is van az odaát, meglehet azt válaszolná: a ló túlsó oldalán. Gillian Anderson ugyanis nagy lókedvelő >>>

Szívmelengető videó négylábúak barátságáról, kétlábúak szerelméről és a sörről... Nem bánja meg, aki megnézi és belekortyol a megható történetbe. A megható videó itt alább megtekinthető, bővebben a történetről pedig itt olvashat >>>

Hírességek lóközelben

Elérhetőség

LAPU Lap- és Könyvkiadó Betéti Társaság 8000 Székesfehérvár
Palotai út 122.
Tel./fax: 06-22-345-522
Mobil: 06-30-9396.632
lovaskalendarium@chello.hu