A puszta-ötös legendás megteremtője

Lénárd Béla, a hazai lovas élet legendája, a virtuóz lovas, a lovak tanítómestere és barátja, a szakma nagy öregje, az ezredfordulón átnyergelt a másvilágra. Mert azon az állítólagos fénysugarú alagúton ő csakis lovon kelhetett át. A szívdobogással együtt pedig elcsendesedett a lódobogás is.

Azután még jó néhányszor elindultam az állatkert hátsó bejárata felé. Még kerestem az öreget, a lovak között, az istállónál. Még vártam, hogy szembejön a nemzeti lovarda udvarán. Mert még jó lett volna találkozni vele, tanácsot kérni tőle és egy jót beszélgetni. Még jó volna bekapcsolni a magnót, s hallgatni a történeteit. Legalább még egyszer. Utoljára. De hiába minden, az a kazetta már üres marad mindörökre.

Hazánk legnagyobb lóidomárja 72 évet élt. Fantasztikus életutat járt be, produkcióit az egész világ csodálhatta. Nevéhez fűződik a Puszta-ötös (Koch-ötös), majd a nyolcas és tizenegyes csikós fogat összeállítása. A Tatterzál telepvezetőjeként dolgozott 38 éven át. Közreműködésével alakult meg a 25 évig működő Magyar Lovas Népi Együttes, melynek fő műsorszámában a Jókai által megírt Pünkösdi királyválasztás története elevenedik meg lovas színjáték formájában. Folyamatosan dolgozott a cirkusz porondján, majd az állatkert lovasiskolájában idomította pónilovait és oktatta növendékeit. Saját számítása szerint mintegy félezer lovat idomított pályafutása során. Senkit nem ismertem, aki többet tudott volna a lovakról, mint Béla bácsi. Alaposan ismerte a lófajtákat, teljesítményüket, tenyésztési sajátosságaikat, tulajdonságaikat, lelkületüket, de még a gondolataikat is.

- A lovak szeretete már kicsi koromban belém költözött. Édesapám a Hatvantól pár kilométerre fekvő földjeinken gazdálkodott. Lovon jártam még az iskolába is: az első elemitől egészen az érettségiig. Tíz éves koromtól kezdve minden környékbeli lóvásáron ott voltam. Érdeklődésem gyorsan lóértő emberré nevelt. Édesapám a háborúból hatévi hadifogság után tért haza, addig én voltam a családfenntartó. Sok-sok munkával végre egyenesbe jöttünk volna, amikor beütött az államosítás. Semmink sem maradt, ráadásul, származásom miatt, megbízhatatlannak bélyegeztek. Katonai éveimet a miskolci huszároknál kezdtem, majd Budapestre kerültem a honvédségi lovardába. Ezt a lovardát az ÁVH átvette, engem pedig leszereltek. Budai lakossá váltam, a családommal együtt. Édesapám, aki vitézi renddel kitüntetett ember volt, megélhetésünk végett elszegődött vízvezeték-szerelőnek.

- Ötvenegyben hivattak a minisztériumba és közölték, le kell mennem két hétre a hortobágyi Mátára... Októberi este érkeztem meg, szakadó esőben, nyakig sárosan. Sebaj, gondoltam, azt a két hetet csak kibírom valahogy. Aztán telt-múlt az idő és a két hétből hét év lett... A tenyésztés mellett a sportlovakkal és a fogatokkal is foglalkoztam, rengeteg munkát adott a nyolcszáz ló...

- Megalakult a magyar lovas népi együttes, amelyben én a Puszta-ötössel vettem részt. Ezt a produkciót én is csináltam először. Csengery Judit színművésznő mutatta meg egy társaságban a Koch nevű német festő rajzait és azokat nézegetve találtunk egy Fantázia című tanulmányt, amelyen egy csikós hátul két lovon áll és hármat hajt. Judit azt mondta, meg kéne ezt csinálni a valóságban. Mindenki úgy vélte, hülyeség, úgyse lesz belőle semmi, nem lehet megcsinálni. Én azt mondtam, megpróbálom. Eleinte sokat kínlódtam a szárakkal, aztán egy egész nyáron gyakoroltam Apajpusztán, mire összeállt. Később hajtottam tizenegyes puszta fogatot is...

- A Hortobágyon az első csikós lovat én fektettem le. Olyannyira nem volt ennek hagyománya, hogy mikor kitaláltam, éppen az öreg csikósokkal volt a legtöbb vitám. Azt mondták: megszégyenítjük, kicsúfoljuk a lovat. Így vélekedett Rózsa Sándor is, aki egyébként rokona volt az egykori betyárvezérnek, de a lófektetés még neki is sok volt. A fiatalabbját azonban sikerült rávennem, hogy tanuljunk be néhány csikós produkciót, még jó lehet valamire. Nemsokára Mezőhegyesen tartottuk az első bemutatót, az alapítási évfordulóra rendezett ünnepségen. Ez volt az első csikós bemutató a világon. Óriási siker volt. Alig néhány év múlva bejártuk a fél világot azokkal a számokkal...

- Mindig izgatott a cirkuszi idomítás, s lassan olyan szintre jutottam e műfajban is, hogy velem utazhattak ezek a produkciók is a fellépéseinkre. Előfordult, hogy egyszerre húsz-huszonnégy lóval dolgoztam a porondon...

- A lóidomítás során veréssel, fenyítéssel nem dolgozunk. Nem is lehetne. Mikor odahívok magamhoz egyszerre nyolc-tíz lovat, s azok engedelmesen odajönnek és kétlábra állnak, emögött nem lehet verés, kínzás. Ha valamelyiket megverném, soha többé nem jönne oda hozzám. Tehát pontosan az ellenkező hatást érném el. Idomítani csak szeretettel lehet. Semmi különösebb titok nincs, csak rengeteg türelemre van szükség és nagyon kell szeretni az állatot...

- A legtöbb fogást magam kísérleteztem ki, de nem tagadom, hogy sokat tanultam a világhírű svájci Knie cirkuszban. Volt rá alkalom, hogy meghívtak és velük utaztam. Óriási élmény volt, ebben a műfajban ők a legjobbak az egész földkerekségen... Tudni kell róluk, hogy minden számot maguk állítanak elő, rengeteg állattal és természetesen a legjobb idomárokkal dolgoznak. Ezért is vagyok büszke, hogy hosszú történetük során csak tőlem vettek át kész produkciót, állatokkal együtt...

- Évek óta nem ültem lovon. Artéria elzáródás miatt tizenhárom órás nagy műtéten estem át, melynek során derékban egy különleges csövön át vezették le az ereket. Azóta kímélnem kell magam, nem kerékpározhatok, nem lovagolhatok, de még csak nem is hajolhatok nagyot. Ez utóbbit egy széles fém övvel akadályozzák meg, nehogy elfeledkezzek róla. Egyébként nem foglalkozok a dologgal, nem hagyom el magam, ugyanúgy próbálok a lovakkal, felkészítem őket a különféle produkciókra, újabban az állatkert és a cirkusz felkérésére...

- A lányomat kezdettől mágnesként vonzották a lovak. Még jóformán járni sem tudott, órákat ült az istállóban a ló hátán, én meg kuporogtam a ló mellett és fogtam a gyerek lábát, közben el-elszundikáltam, de ha levettük, ordított... Már önállóan dolgozik a lovakkal, de azért nem tudom megállni, hogy bele ne szóljak. Van is néha vitánk, de ez hozzá tartozik... Csak a lótartás volna könnyebb. Hol van már az, amikor könnyedén tudtam huszonnégy lóval dolgozni. A takarmányárak, az egyéb költségek és a szűkösebb fellépési lehetőségek nehezítik a mi életünket is... Pedig nem mindegy ám, hány ló van a produkcióban. Képzelje el, amikor Frankfurtban, a nagy halléban, középen huszonnégy gyönyörű szürke ló, teljes tolldíszben dolgozott, s körülöttük, hasonló tollakkal ékesítve, ugyanarra a zenére, száz táncosnő táncolt...!

- Sose voltunk lovas nemzet. Egész más a nyugati mentalitás, más a lóval való viselkedés kultúrája, az egész hozzáállás összehasonlíthatatlan. A magyar ember nagyon értett a lóhoz, de igazából mindig inkább kocsis volt...

- Jó a cél, hogy legyünk valóban lovas nemzet, mert az sokat használna az országnak. De be kell látni: a ló nem szereti a szegényszagot. A lótartás, a tenyésztés és a lovassport mindig is költséges vállalkozás volt...

• BALOG LÁSZLÓ

Az első puszta-ötös az 1958-as OMÉK-on (Lénárd Béla)