A lovasturizmus jövője Szilvásváradon

2015.02.19 23:44

Szaniszló László polgármester arról beszélt, hogy a közbeszerzési folyamat után idén tavasszal kiemelt kormányzati támogatással a lovasturizmust serkentő nagyszabású beruházást kezdenek Szilvásváradon. A több milliárd forintos fejlesztés fő célja, hogy a lipicai lovas stadiont megújítsák. A leendő, nyolcezer vendég befogadására alkalmas nyitott rendezvényközpont nemcsak a lovasversenyeket szolgálja majd, hanem turisztikai, sport-, gasztronómiai és kulturális programoknak is otthont ad majd. A fejlesztéssel világszínvonalú, nemzetközi lovasrendezvényeket is tarthatnak. A projekt gazdája a szilvásváradi Állami Ménesgazdaság.

Emellett fedeles lovarda is épül melegítőpályával a XXI. századi igényeknek megfelelően, ahol koncerteket is rendeznek majd. A volt labdarúgópálya helyén pedig kiszolgálóterületet hoznak létre, amely a versenyzőket és a személyzetet szolgálja. Ott kapnak helyet a kamionok és a lovasboxok is.
 

A szilvásváradi új lovas- és rendezvényközpont rajza a stadionnál (Fotó: Mentusz Károly)
A szilvásváradi új lovas- és rendezvényközpont rajza a stadionnál (Fotó: Mentusz Károly)
 
Az Állami Ménesgazdaság központja (Fotó: Mentusz Károly)
Az Állami Ménesgazdaság központja (Fotó: Mentusz Károly)
 

A minőségi szálláshelyeket igénylik

Az új létesítmény 2016-ra készül el, és a tervek szerint egy nemzetközi lovasversennyel nyitják meg. A fejlesztési projekt része az is, hogy a Szalajka utca – a völgy bejáratától – sétálóutcává válik. Az autóparkolók is megújulnak, és lovasfelvonulási útvonalat is építenek a régi iparvágány helyén.

A beruházás egyébként már tavaly elkezdődött a víz és a villamos közműhálózat felújításával. A Szalajka utcán 36 új kandelábert telepítettek, amely a leendő sétálóutca nyomvonalához igazodik. Mindezek hozzájárulnak a falu turizmusának további erősítéséhez, Szilvásvárad ugyanis Lillafüred mellett az egyik legismertebb bükki üdülőhely ma is.

A községben jelenleg közel kétezer szálláshelyet tartanak nyilván. Két négycsillagos szálloda működik, emellett panziók, vendégházak és magánszálláshelyek közül választhatnak a vendégek. A tavalyi idegenforgalomból közel 25 millió forint adót szedett be az önkormányzat.

  • Forrás: turizmusonline.hu
     
A lovas stadion nézőtere (Fotó: Mentusz Károly)
A lovas stadion nézőtere (Fotó: Mentusz Károly)
 

 

Vissza