A mozgás befolyása a csikók fejlődésére

   Időnként a ló iránti nagyobb kereslet lehetővé teszi azt, hogy a gyengébb minőségű lovakon is tűrhető áron túl adjunk, azonban erre tenyésztésünket még sem alapíthatjuk, különösen napjainkban, amikor az államok önellátásra való törekvése, másrészt a lótenyésztő országok egymás közti versenye az értékesítést mindjobban megnehezítik.

 

   A lótenyésztés a közelmúltban némileg eltávolodott attól a természetes módtól, amely a minőségi fejlődésnek mindig a legjobban kedvezett. A belterjes mezőgazdálkodásra való törekvés a lótenyésztés módjára is átalakítóan hatott és főképpen a legelőterületek csökkentése útján azt egy vonatkozásban kedvezőtlenül befolyásolta.

 

   Régi közmondás az, hogy az állattenyésztés legelő nélkül olyan, mint a halgazdaság víz nélkül. Ez a közmondás a lóra különösképp vonatkozik, mert jó lovak legelő nélkül, a csikókat állandóan istállóban vagy szűk karámban tartva, nem nevelhetők.

 

   A ló erejével és ügyességével hasznosít és annál értékesebb, minél nagyobb e téren teljesítőképessége. Az erőtermelő állatok teljesítőképessége sok tényezőtől függ, amely tényezők kialakulására különösen fiatal korban, befolyást tudunk gyakorolni.

 

   A fiatal állat és így a csikó is, a teljesítőképesség szempontjából fontos tulajdonságokat nagyrészt csak hajlam alakjában örökli. Hogy azután mivé fejlődik és mi lesz belőle, az a további tartás módjától függ. A csikókori tartás a testalakulás módjára, a munkánál nagy szerepet játszó szervek fejlődésére, a test szöveteinek a szerkezetére és egy bizonyos határig a sejtek un. histobiológiai alkatára és az ezektől függő, a teljesítőképesség szempontjából fontos fiziológiás tulajdonságok kialakulására erős befolyást gyakorol, aminek a jelentőségét még növeli az, hogy a csikókorban kialakult tulajdonságok egy része jelentékeny mértékben az élet későbbi szakaszában már nem változik meg.

 

   A csikókori tartás elsősorban a takarmányozás módja szerint irányítja a csikó fejlődését. A külső életfeltételek között ennek van a legnagyobb szerepe abban, hogy az újszülött csikóból mi lesz. Zavartalan fejlődést és a növekedési energia teljes érvényesülését csak szakszerű és a szervezet szükségletét mindenben fedező takarmányozás biztosít és elsősorban ez teszi lehetővé azt, hogy a hajlam alakjában öröklött tulajdonságok kialakulhassanak.

 

   A helyes takarmányozás egymagában azonban még nem elegendő ahhoz, hogy egy csikóból nagy teljesítőképességű lovat neveljünk. A csikó fejlődésének a módjára és fejlődésének irányárára befolyást gyakorolnak egyéb körülmények is és főként a munkavégzés szempontjából fontos szervek kialakulását a takarmányozáson kívül más tényezők is irányítják.

 

   A ló teljesítőképessége nemcsak fejlettségétől függ. Kihatással van erre egyes szervek és szövetek alakulása, tömege és szerkezete is és a munkavégzés szempontjából az a kívánatos, hogy e szervek és szövetek alakulása és szerkezete már csikókorban olyan irányt vegyen, ami a későbbi – esetleges nagyfokú – igénybevétel szempontjából a lehető legelőnyösebb.

   A takarmányozás mellett egyik legfontosabb tényező, amely a fejlődés irányára és a munkavégzés szempontjából fontos szervek és szövetek szerkezetének célszerű kialakulására kihatással van, a mozgás. A mozgás fontos tényező a csikók fejlődése szempontjából, mert ennek segítségével a fejlődést a helyes irányba terelhetjük és a szövetek szerkezetét és egyes szervek kialakulását úgy befolyásolhatjuk, amint arra később a munkavégzésnél szükség lesz.

 

   A szövetek szerkezete mindig az igénybevétel módjához igazodik és azok az erők irányítják annak kialakulását, amelyek rájuk rendszeresen és tartósan hatnak. A rendszeres igénybevétel a szövetek szerkezetét módosítja és bennük olyan szerkezetet (un. funkcionális szerkezetet) létesít,  amely mellett az illető szövet a lehető legnagyobb megterhelést kibír. A szövetek szerkezete még, a kifejlődött állatokban is – mint mondani szokás – a munkához idomul. A fiatal csikókban ez az un. igénybevételhez való idomulás vagy hasonulás még fokozottabb és főként a csontok, inak, ínhüvelyek és ízületek szerkezete, erőssége és szívóssága a fiatal csikókban lényegesen módosul, aszerint, amint azok igénybe vétetnek.

 

   A csontoknak, inaknak, ínhüvelyeknek, nemkülönben az ízületek egyes részeinek, nevezetesen az ízületi szalagoknak és porcoknak az ellenálló képessége szerkezetüktől lényegesen függ. Az említett szövetekben a sejtközi állomány milyensége és alakulásának a módja a legfontosabb tényező abban a tekintetben, hogy a fizikai tulajdonságaik (erősségük, szilárdságuk, rugalmasságuk stb.) milyenek.

 

   A csontokat a természet úgy alkotta, hogy tömegükhöz viszonyítva a lehető legnagyobb megterhelésnek ellenállni tudjanak. Szivacsos állományukban az un. csontlécek és csontgerendák vannak, amelyek a mechanikai elveinek megfelelően mindig úgy rendeződnek, hogy a csont a lehető legnagyobb ellenállást fejthesse ki. Többféle gerendaszerkezet van ugyanabban a csontban a ezek közül mindig az a legerősebb, amely a csontra leggyakrabban és legjobban ható megterhelést fölfogja. Ha állandóan csak egyirányú megterhelés éri a csontot, akkor csak az illető behatással szemben válik erőssé. A csontgerendákon kívül a csont finomabb, csupán mikroszkóppal felismerhető részei hasonlóképp viselkednek s végeredményben mindig olyan szerkezet jön létre a csontban, amely annak a ráható erőkkel szemben a legnagyobb állóképességet kölcsönzi.

 

    Az inak, ízületi szalagok és porcok szerkezete szintén mindig alkalmazkodik az igénybevétel módjához. E képletek feladatuknak annál jobban megfelelnek, minél rugalmasabbak. Rugalmasságuk a bennük lévő rugalmas rostok számától és azok elrendeződésének a módjától függ. A rostok számának az alakulására a mozgás jelentős kihatással nincs, de elrendeződésüket és lefutásuk módját a mozgással járó feszülés és a mozgás alkalmával érvényesülő erők jelentősen befolyásolják.

 

   A kielégítő és rendszeres mozgást nem végző csikóknál a szövetekre és különösen a munkavégzés szempontjából oly fontos végtagszövetekre főként csak két erő hat. Az egyik az un. növekedési feszülés, azaz az a feszítő és ellenhatást kiváltó erő, amely a testsúly viseléséből kifolyólag hat rájuk. A növekedési feszülés a szervek un. növekedési szerkezetét létesíti és ezen erő hatására a szövetek szerkezete továbbra is igyekszik megtartani azt az irányt, amilyen irányban az a méhen belüli életben fejlődésnek indult. Ezt a kielégítő mozgást nem végző csikóknál csak a testsúly viselése módosítja és különösen a végtag egyes részeinek, a csontoknak, inaknak, ínhüvelyeknek és ízületeknek a szerkezetét abban az irányban befolyásolja, amelyik a testsúly viselésének kedvez. A kielégítő és rendszeres mozgást nem végző csikók csontja, inai, ínhüvelyei és ízületei tehát a többirányú igénybevételt nem szokták meg már fiatal korban. Az ilyen csikóknál a szövetek belső szerkezete egyoldalúan alakul s bár a csontok, inak, ízületek az ilyen csikóknál külsőleg jól fejlettek lehetnek, szöveti szerkezetüknél fogva a sokféle igénybevételhez szükséges előnyös fizikai tulajdonságokkal a kívánt mértékbe mégsem rendelkeznek.

   A kielégítő és rendszeres mozgást végző csikóknál a mozgással járó izom összehúzódások és a test súlypontjának gyakori, s nem egyszer hirtelen bekövetkező változása a szövetekre új erőként hatnak. A csontok, inak, ínhüvelyek, ízületi szalagok és porcok igyekeznek ezekhez az új erőkhöz alkalmazkodni. A csontokban olyan gerendaszerkezet alakul ki, amely az új irányú igénybevétel elviselésére is alkalmassá teszi a csontokat. Az inakban, szalagokban és ínhüvelyekben a rugalmas rostok úgy rendeződnek, hogy ezáltal az említett szervek minél rugalmasabbá váljanak és az új irányú igénybevételt is káros következmények nélkül kibírják. Az ízületi porcok rostjai hasonlóképp alkalmazkodnak az igénybevétel módjához és mindez végeredményben a csontok szilárdságát, az inak, szalagok és a végtag valamennyi szövetféleségének a szívósságát és rugalmasságát hathatóan fokozza.

 

   A csontok, inak, ínhüvelyek, ízületi szalagok és porcok sejtjei a legkülönbözőbb ingerekre szaporodással felelnek. Ahol az említett képleteket rendszeres inger éri, legyen ez az inger tartós nyomás, húzás, súrlódás vagy más mechanikai behatás, ott azok megvastagodnak és megerősödnek. Jól láthatjuk ezt a csontokon kívül az inaknál és ízületi porcoknál is. Így a hajlító-inak ott a legvastagabbak, ahol a legtöbbször ki vannak téve nagy nyomásnak: az egyenlítőcsontokon, a pártatámlán és a nyírcsonton. Az ízületi porcok legfejlettebbek az exponált helyeken, az ízületi felszínek kiemelkedésén és mélyedéseiben.

 

   A rendszeres mozgás és az ezzel kapcsolatos izom-összehúzódások különösen a csontokra gyakorolnak erős ingerhatást. Ennek következményeként a csontoknak nem csak a szerkezete idomul az igénybevétel módjához, hanem azok tömege is gyarapodik és különösen fiatal csikókban, ahol a növekedési energia egymagában is a szövetek tömegének a gyarapodását eredményezi, a rendszeres mozgás erre még serkentően hat.

 

   A csontokon kívül az inak, szalagok és ízületi porcok tömegének a gyrapodását is elősegíti a mozgás.

 

   Minden szerv, ha rendszeres működést fejt ki, a működés ideje alatt több vért kap, mint amikor az pihen. A vér szállítja a tápláló anyagokat a szövetekhez, az öblíti ki a bomlástermékeket a szervekből és tereli azokat a kiválasztással foglalkozó szervek felé.

 

   A mozgás ideje alatt a szervezet legtöbb része élénk működést fejt ki. A működő szervekben a vér keringése gyorsabb lesz és az anyagforgalom megélénkül. A vér tápláló hatása tehát a rendszeres és kielégítő mozgást végző csikók egyes szerveiben jobban érvényesül,  és ez okozza azt, hogy nem csak a csontok gyarapodnak tömegükben a rendszeres és kielégítő mozgást végző csikóknál, hanem a vér tápláló hatására tömegükben gyarapodnak a mozgással szerepet játszó egyéb képletek és szervek is.

 

  Különösen erősen befolyásolja a mozgás az izmok fejlődését, amelyeknek nem csak új rostok erejének fenntartására és fokozására is jelentős mennyiségű tápanyagra van szükségük. 

 

   A csontokon, tehát a mozgás passzív szervein és az izmokon, a mozgás aktív végrehajtóin kívül a munkabírás szempontjából nagy jelentősége van a szívnek és a tüdőnek is. A szervezet munkaképessége e szervek munkaképességével egyenes arányban áll és annál nehezebben fullad ki a ló, minél fejlettebbek az említett szervek.

 

   A szív már a ló pihenése alkalmával is nagy munkát végez. Az izommunka növekedésével a szív munkája is nő. Fontos tehát, hogy e nagy munkához a szívet már csikókorban lassan, fokozatosan hozzászoktassuk és annak erőteljes fejlődését elősegítsük.

 

   A tüdő fejlettsége és rugalmassága szintén lényeges befolyást gyakorol a munkabíró képességre. Levegő befogadóképessége, azaz vitális kapacitása főleg e két tulajdonságától függ s emellett erős, fejlett mellkas-izmok kívánatosak, amelyek a mellkas táguló képességét fokozzák.

    A csikókori rendszeres mozgás és azzal kapcsolatos munka a szív és tüdő fejlődésére sem közömbös. A rendszeres mozgás a szív izomzatát erősíti és főként a szív összehúzódásainak (az un. systoléknak) az erejét növeli. Az erőteljes összehúzódások fokozzák a szív kiürülő képességét és mindaz azt eredményezi, hogy nagyobb munka esetén a szervezet oxigénellátása zavart nem szenved, tehát a ló nem fullad ki egyhamar. ugyanígy fokozza a rendszeres munka a tüdő teljesítőképességét is. Nemcsak közvetlenül emeli a tüdő rugalmasságát, hanem fokozza a tüdő levegő befogadóképességét azáltal is, hogy a belélegzésnél aktív szerepet játszó mellkas-izmokat és bordaközi izmokat erősíti és ezek a megerősödött izmok a mellkas táguló képességét növelik és így közvetve a belélegzést megkönnyítik.

 

   S végül előnyös befolyást gyakorol a rendszeres mozgás még a vérsejtképződésre is és arra a tevékenységre, amelyet munka közben a vörös vérsejtek végeznek. Hasonlóképpen befolyásolja a zsírszövet alakulását és csökkenti azt a gátló hatást, amelyet esetleg a fölös zsírszövet a fejlődésnél okozhat. Ugyanígy jótékony hatással van a paták fejlődésére és szarutok szerkezetének a kialakulására is. Ezek tárgyalására azonban már nem térünk ki részletesebben, mert már az eddigiekből is láthatjuk, hogy a rendszeres és kielégítő mozgás a csikók fejlődésére milyen sokféleképp van hatással. De csak a rendszeres, kielégítő és a csikók fejlettségével és erőállapotával összhangban álló mozgásnak van meg ez a jótékony hatása. A ki nem elégítő mozgás nem hat ingerként a szövetekre, a túlságba vitt mozgás viszont a sejtekben rombolást idéz elő és lerontja, elcsigázza csikóinkat.

 

   A két véglet között van az a középút, amikor a mozgás a fejlődő szervezetre a legelőnyösebb befolyást gyakorolja és okszerű takarmányozás mellett ezt kell a csikók részére biztosítanunk akkor, ha nemcsak lovat, hanem jó lovat karunk venni.