Apám, a huszár...

Lovas emberként – a Műszaki Egyetem ötödik félévét befejezve – az édesapa, idősebb Györffy Sándor jelentkezett önkéntesnek, és 1915 júniusában, 21 évesen bevonult a magyar királyi 3. honvédhuszárezredhez. A kiképzés a Szabadka melletti Palicson, majd Budapesten zajlott. Ezután Györffy Sándor kikerült az orosz frontra, ahol nemsokára, 1916. július 6-án fogságba esett.

Az alábbi galériában látható képek a kiképzés során készültek.

Györffy Sándor, aki pár hónap után zászlósként szakaszparancsnok lett, vitte magával a gépét, és minden fontos mozzanatot megörökített. Mások is fotóztak, így az albumában levő képek egy részén ő is szerepel. A kiképzés kemény volt, a gyakorlatokon lónak és lovasnak szinte egy testként kellett mozognia. Ezt szolgálta, hogy a huszárok a saját lovukkal vonultak be, a lónak minimum háromévesnek kellett lenni. Györffyéknél éppen akkor nem volt más hátasnak való csikó, csak a kétéves Baba. Némi állatorvosi beavatkozással sikerült elérni, hogy a fogai alapján elfogadja háromévesnek a sorozási bizottság.

Györffy Sándor számos képet küldött haza családjának, barátainak. Leveleiből az derül ki, hogy a kiképzésen jól érzi magát, tetszenek neki az embert próbáló, huszárvirtust igénylő feladatok. Elkezdett naplót írni, amely megerősíti, hogy kedvére való volt ez az élet.

A naplót vitte magával a hadifogságba, ahol egy barátjától – a több nyelven beszélő Elek Endre demecseri földbirtokostól – a német mellé megtanult angolul, franciául és oroszul. A fogságban színházat szerveztek, előadásokat tartottak, az oroszok tiszti ellátásban részesítették őket.

A napló 1921-ben fejeződik be, amikor írója már újra a Műszaki Egyetem hallgatója. Később kereskedelmi főiskolát végez, pénzügyi állást vállal, majd gazdálkodni kezd a túrkevei családi birtokon: huszár voltához híven lótenyésztéssel foglalkozik – az angol félvér Furioso-törzzsel kiváló eredményt ér el –, és a kölcsönnel terhelt földön tehermentes mintagazdaságot teremt.

Barátjának, Elek Endrének a története még különösebb: a hadifogság után Oroszországból a táborparancsnok lányával, Tatjánával tér haza. A parancsnok, a művészi hajlamú Lukjanov tábornagy – akinek a felesége francia operaénekesnő volt – valamilyen küldöttség érkezésekor tolmácsolásra kéri Eleket. Így ismerkednek meg Tatjánával, s ebből szerelem lesz, majd Lukjanov áldásával – akit a vörösök közben elzavarnak mint cári tisztet – házasság. Lukjanov pedig elmegy Kínába, hogy harcoljon a kommunisták ellen, de súlyosan megsebesül, és fél lábbal a lányáéknál, Demecseren telepszik le. Ott is van eltemetve.

Miközben Elek Endre és Tatjána Tibor fia docensként egy svédországi egyetemen angol nyelven oktatott, az ifjabbik Györffy Sándor – származása miatt mindenféle kerülőkkel – kertészmérnök lett. A lovakat kertészként is úgy szerette mindig, mint az apja, rég elmúlt már hatvanéves, amikor még lovas túrákat vezetett. Lóra ma már ritkán ül, de miután az édesapja képeit a szerkesztőségben átadta nekünk, délután Pomázon, a kertben csicsókaszárral még betakargatta a közeledő tél elől a fügebokrokat, majd megigazította a tetőn a cserepeket.

Mert szép a huszár, ha felül a lovára – de szép a fia is, 86 évesen, a háztetőn...

• Szerző: (D)
• Forrás: szabadfold.hu