Babérligeti pillanatok: gyerekek és csikók

Örökké emlékezetes hónapokat éltem át és csodás élményeket szereztem, amikor a harmadik gyermekemet vártam.  Nem csupán egy kis élet érkezése, hanem a mindennapi programok töretlensége is hozzá járult ehhez, hiszen a lótartás levetkőzhetetlen felelősség, nem félretehető kapcsolat ilyen kivételes esetben sem.  Ebben az időszakban került hozzám ugyanis Babér nevű lovam, aki hányattatott csikókorának következményeként nem volt könnyen kezelhető. Több hónap türelmes munkájának köszönhetően azonban olyan bizalmi kapcsolat alakult ki köztünk, hogy várandósságom alatt is naponta nyeregbe szálltam, egészen az utolsó hetekig. Babér pocakjában szintén egy új élet növekedett ekkor, s így bizonyosan érezhette, hogy rám is vigyáznia kell, hiszen egyetlen alkalommal sem engedett addig a hátára ülni, amíg közel nem bújt a pocakomhoz és meg nem szagolgatta

 

Kristóf fiam egészséges születése után nem sokkal, megszületett  a másik pocaklakó, Babér első csikója, Büszke is. Gyönyörű kiscsikó volt, de az egy hónapos túlhordás miatt gyengécske, így három napig nem tudott felállni és szopni. Egy csikó életében az első nap döntő jelentőségű, így nem volt időnk sokat teketóriázni. Mivel az anyja idegent nem engedett a közelükbe, nem maradt választásom, otthon a saját csemetémet, két óránként pedig a Babér csikóját segítettem anyatejhez, megemeltem a csikót és tartottam a mamája alatt, amíg szopott. Aki fogott már csikót tudja, hogy egy ekkora testet nem könnyű, csaknem fél órán át tartani. Hát az én lábaim is remegtek egy-egy etetés után. Embert próbáló három nap volt, de Büszke így életben maradt.

Segítettem  élni a lógyereknek, mint ahogyan Babér is ezt tette két év múlva, nyáron az én gyermekemmel. 

 

Gyönyörű nyár este volt, remek hangulatban sütögettünk a lovardában. Kétéves kisfiam a nagy sürgés-forgásban egyszer csak átbújt a karámok alatt és a legelésző lovak közé szaladt, de olyan gyorsan, hogy mikorra nekem is sikerült a karámokat legyőzni, esélyem sem volt lépést tartani vele. Tíz ló közül választhatott volna, de Ő éppen Babért célozta meg, s pillanatok alatt a gyanútlan hatalmas ló hasa alatt állt, felemelte kis kezeit és megérintette az állat pocakját.  Babér horkant egy hatalmasat ijedtében, majd perceknek tűnő lassúsággal benézett a hasa alá és mozdulatlanul megvárta, amíg odaérek és kihúzom a gyereket alóla. Anyaként azt hiszem a szívem kihagyott pár ritmust...

 

Biztosan tehetett volna másképpen, ahogyan egy megrémült állat tenne, ha a semmiből valami a hasa alatt terem, de talán a kapcsolatunk, talán valami megmagyarázhatatlan csoda folytán, ebben a pillanatban ugyanúgy óvta a gyermekemet, ahogyan én vigyáztam az Ő csikója életét, amikor szükség volt rá. Azt hiszem innentől lettünk mi ketten egy szív, egy dobbanás…

 

Lovas családból származik és ló közelében is nőtt fel, népes társaságban, három lánytestvérével. Édesapja állatorvos, így nem is csoda, ha a génekben hordozták a lányok a négylábúak szeretetét. 

 

Gyermekkorában is sok időt töltött az imádott lovak társaságában. Nem egyszer édesanyja kerékpárjával tette meg az utat a családi háztól a lovardáig, de mivel a bicikli nem az ő mérete volt, kislány létére végig a pedálon állva kényszerült legyőzni a több kilométeres távolságot.

 

Nővé cseperedve, az élet teendői megfosztották a minden napos lovazástól. Egy éve megkeresett, hogy kislányával segítsek megszerettetni ezt a csodálatos sportot.  Az oktatások után gyakorta beszélgetésbe elegyedtünk, s kiderült: hosszú évek óta nem ült lovon, s most már nem is ülhet, hiszen a szörnyű kórral szembeni küzdelmében egy olyan műtéten esett át, amitől nem tudja teljes értékűen használni az egyik vállát, karját, így meg sem próbál újra nyeregbe szállni.

Nem kellett sokáig győzködnöm, hogy legalább futószáron, az érzés kedvéért próbáljon újra lóra ülni.  Szavakkal vissza nem adható az öröm, amit az arcán láttam. Mint egy kisgyermek, aki a régen látott, legkedvesebb játékát tarthatja újra a kezei között. Alkalmat alkalom követett, s Kati egyre erősebben és bátrabban - a végén egészen a tereplovaglásig - merészkedett velünk. Azóta a csapatom egyik meghatározó tagja és hosszú, egész napos túrák résztvevője.

Bevallom, gyönyörűséggel tölt el, ha titkon ránézek és az édesapja által tenyésztett lovára, Dadára. A szememben a hit és az akarat diadala ő. A legszebb példája annak, hogy az ember minden megrázkódtatást kibír, s vigasztalódhat a ló hátán, ahonnan sokkal szebb a világ, s új értelmet kap az élet.

 

Azt hiszem minden lovamról és lovasomról sok kis hétköznapi csodát említhetnék, s nem mindennapi történetek kerekednének belőlük. Közöttük minden nap ajándék. Mindenkinek kívánom, hogy ha teheti, tapasztalja meg milyen érzés a ló hátáról tekinteni a világra!