Benkő Péter nem tud ló nélkül élni

2017.07.23 21:49

A lovas filmek története sok szálon kapcsolódik Benkó Gyula színművészhez (1918-1997) és a személyéhez kötődő lovas történeteknek is hosszú a sora. Mivel a Benkő családban a lovas hagyomány folytatódik, nem csoda hát, hogy Benkő Péter színművész édesapja lovas múltjáról majd saját lovas kötődéséről és hitvallásáról is szívesen beszél >>>

A honi film története nem lenne teljes Benkő Gyula (1918-1997) nélkül. Ugyanez érvényes a lovas történetekre is. Egyik emlékezetes szerepe volt az 1943-ban készült Ördöglovas című film, amely a fiatal Sándor Móric gróf életének egy korszakával ismerteti meg a nézőket. A Benkő családban a lovas történet folytatódik: Benkő Péter színművész először édesapja lovas múltjáról majd saját lovas kötődéséről és hitvallásáról beszél. 
 
- Édesapám is sok történelmi filmben játszott, ami elválaszthatatlan a lovaktól, hiszen a lovak egy bizonyos történelmi kort képviselnek az ember életében. Ez a periódus sokkal hosszabb ideig tartott, mint amit a gépekkel együtt tölt az emberiség. Az Ördöglovas forgatása alatt tanult meg igazán lovagolni, méghozzá attól a csodálatos embertől, akit Tóth Bélának hívtak, s aki helyettesítette is édesapámat a nehezebb lovas jelenetekben, amelyeket színész nem tud megcsinálni és nem is vállalhatja a kockázatot. Abban a filmben szekeret kellett ugratni, meg falat, ami fix és magas akadálynak számít. Tóth Béla volt a dublőr, aki az akkori hadsereg egyik nagyszerű tisztje volt és kiváló lovasoktató. A lehíresebb öttusa válogatottnak volt a lovasedzője, ő érte el velük a legjobb lovaseredményeket. Tóth Béla tanította meg apámat lovagolni.
 
Benkő Péterre valóban igaz a mondás, hogy az alma nem esik messze a fájától, ám lovagolni nem édesapjától tanult.
- Egész más az én kapcsolatom a lovakkal, mint általában a színészeké, akik többsége csak időnként jár lovardába, megtanulnak lovagolni és kész. Én pedig nem tudok ló nélkül élni. Ebben tehát sokkal inkább a lovas-társadalomhoz tartozom, mint a színészek közé. Nem sikk, nem külsőség, vagy fölkapott imázs-teremtés, hanem egy mélységes, komoly szeretet és megbecsülés e kedves jószág iránt. Engem a génjeim vittek közel a lovakhoz. Vidéken, ahol felnőttem, azt mesélik, hogy már gyerekkoromban állandóan a lovak lába között szaladgáltam. Ha az utcán megláttam egy söröslovat, vagy bármilyen más lovat (akkoriban a szenet és a fát is lovaskocsival szállították), nem tudtak visszatartani: valami égető vágyat éreztem, hogy megfogjam, hogy szagoljam. A szagélményeim nagyon dominánsak, a lóval kapcsolatban is. Fiatalon elkezdtem lovagolni, anélkül, hogy bárki különösebben ösztökélt volna. Tizenhárom-tizennégy évesen már a Tattersall-ba jártam lovagolni…
 
Miért mégis a színészmesterséget választotta hivatásul? Talán azért, mert későn jött rá, hogy a lovak körül is dolgozhatna.
- Bár komoly eredményeket értem el a saját lovaimmal, ellenkezik az elveimmel a lovak szigorúan sportra fogása, annak ellenére, hogy tisztelem a lovassportolókat. Végül is az ember a saját teljesítményét, erejét és képességét mutogatja a ló által. Tisztelet azoknak, akik ezt alázattal teszik, akiknek a sportban társuk a ló, összenőnek vele és megosztják vele a dicsőséget. Én is így vagyok ezzel, a ló nekem nem külsőség, hanem hozzám tartozik. Komoly felelősség ez. Több évezrede szolgálja a ló az embert. Segítette az emberré válást és a fejlődést. Most már itt az ideje, hogy az ember segítsen a lónak a fennmaradásban és továbbfejlődésben, hogy egyre intelligensebb, egyre nagyszerűbb társ lehessen. Óriási veszteség lenne, ha degenerálódna és kipusztulna a ló. A lovaknak méltó életteret kell biztosítani, olyat, amelyben lóhoz méltó módon élhetnek. E tekintetben nálunk komoly gondok vannak, pedig ez nem anyagi kérdés. Ha egy ló az istállóban csüdig áll a trágyában, az csak lustaság, patópálság a lótartó részéről. Nem törik le a keze senkinek, ha korábban kel fel és friss almot tesz a lova alá. Én ezt mindig vállaltam. És nagyon fontos a türelem és a megértés. A ló ugyanis ijedős, de tanítható és jóindulatú állat. Például az egyik csikómmal igen fiatal korában (2,5-3 évesen) elkezdtünk dolgozni. A segítségem beletette a szájába a zablát, hogy szokja és ottfelejtette. A ló iszonyodott, nem engedte többé, hogy fölkantározzuk. Mindenki azt mondta: nem fog menni erőszak nélkül. És adták a tanácsot, sorolták a „jól bevált módszereket”. Mi viszont azt csináltuk, hogy a kötőfékre rákötöttük a zablát és nagyon sok cukorral és még több türelemmel, oldalról valahogy behúztuk a szájába. Ha éppen olyan hangulata volt, egyáltalán nem engedte, s mi nem erőltettük. Aztán egyszer csak elértük azt, hogy be lehetett húzni a zablát, majd egyre többször sikerült, de a kantárt még nem engedte. A türelem végül meghozta gyümölcsét: sikerült felkantározni kétszer-háromszor, de húzta a fejét. Közben a ló négyéves lett. Egyéb elfoglaltságaim miatt később kezdtem őt lovagolni. Fölültem rá a karámban, de nem értette, mi történik, azt sem tudta, előre menjen vagy hátra. Pálcát elvből nem használok, az csak elmérgesíti a kapcsolatot. Mit tegyünk? Amikor fölnyergeltünk, párszor odaállítottam őt is. Egyszer rátettem a lábszárvédőt és akkor kezdte érezni, hogy ő is hátasló. Az egyik alkalommal, fölkantároztuk a többi lovat, odamentem hozzá és minden további nélkül rátehettem a kantárt és a zablát. Immár tudta, hogy a többiekkel megy. Föltettük a nyerget és kimentünk terepre, persze csak sétálni. Szó sem volt betörésről, a ló úgy ment, mint egy felnőtt, minden egyensúlyi probléma nélkül. Utánozta a többiek viselkedését, tanult tőlük. Ha lekötöm és beleerőltetem a zablát a szájába, lehet, hogy enged az erőszaknak és végül hagyja magát, de egy életre megmarad a rossz élmény az emlékezetében, s amikor csak teheti, elhúzza a fejét. Lovakkal bánni egészen különleges feladat, mert más, mint a többi állat. Vallom, hogy a lovak kiképzésében a szeretet, a bizalom és a meggyőzés a legfontosabb alapelv. Ha mindezt betartjuk, lovunk egész életre szóló társunk lesz…
 
Ez a hozzáállás már messzire vezet, amit lovas életformának is nevezhetnénk. S mivel jár mindez a mindennapokban? Bizonyára rengeteg időre van szükség. 
- Nem a velük töltött idő a legfontosabb, hanem a szeretet. Az ember adjon a lovának szeretetet, sok simogatást. Beszélgetni is kell velük. legöregebb lovamnál eltöltök némi időt, közben figyelem a többeket, s megérzem, melyiknek van szüksége rá, hogy beüljek hozzá a bokszba. Ez az együttlét számukra is kellemes, ilyenkor beszélgetek velük, megnézem, megvizsgálom őket. Ahogy végig tapogatom a testüket, még a sötétben is megérzem, hogy nincs rajtuk seb, jól érzik magukat a bőrükben és egészségesek. Számomra ez jelenti a lovakkal való foglalkozást.
 
A lovas életforma és a színészi hivatás találkozása minden bizonnyal a legcsodálatosabb élmény lehet Benkő Péter számára. Néhányszor volt benne része, hiszen pályafutása során több történelmi filmben is szerepet kapott. Ezek között is kiemelkedik a Koppányi aga testamentuma című film, mely 1967-ben készült. Maradandó élmény volt a lovasjelenetek forgatása.
- Azt a részt forgattuk, amikor a viadalra indulunk. Hosszú, nagy rét volt a helyszín, mellettünk az országút, ahol az autóra felszerelt kamera jött mellettünk. Itt a réten kezdtünk vágtázni, mint egy komoly csapat, amikor a réti út elágazott. Az operatőr kiabált a hangos beszélőn, hogy nehogy a bal felén menjünk, mert akkor az elágazás után eltűnünk a bokrok mögött. Igen ám, de már késő volt, hirtelen kellett volna fordulni, de olyan tempónál már nem tudtam jobbra fordulni és akaratlanul beleugrattam a szederindák közé, ahol a lovam elakadt, lefékezte a sűrű bokor. Én csak azt láttam, hogy a föld iszonyú sebességgel közeledik felém, aztán már nem láttam és nem hallottam semmit, de mintha egy puha tenyér vigyázott volna rám, könnyedén gurultam egy darabon. Csodával határos módon a sapka és a kard, de még a panyóka is rajtam maradt. Mintha semmi sem történt volna. Elhűlve jött a stáb, én meg vidáman fölálltam és csak annyit mondtam: „Gyerekek, az Isten megmentett, semmi bajom sincsen!” Szerencsére a lovam is megúszta, ő is nagyot esett, de felállt, megrázta magát és gond nélkül folytathattuk a munkát…
Hajdú Ágnes
A honi film története nem lenne teljes Benkő Gyula (1918-1997) nélkül. Ugyanez érvényes a lovas történetekre is. Egyik emlékezetes szerepe volt az 1943-ban készült Ördöglovas című film, amely a fiatal Sándor Móric gróf életének egy korszakával ismerteti meg a nézőket. A Benkő családban a lovas történet folytatódik: Benkő Péter színművész először édesapja lovas múltjáról majd saját lovas kötődéséről és hitvallásáról beszél. 
- Édesapám is sok történelmi filmben játszott, ami elválaszthatatlan a lovaktól, hiszen a lovak egy bizonyos történelmi kort képviselnek az ember életében. Ez a periódus sokkal hosszabb ideig tartott, mint amit a gépekkel együtt tölt az emberiség. Az Ördöglovas forgatása alatt tanult meg igazán lovagolni, méghozzá attól a csodálatos embertől, akit Tóth Bélának hívtak, s aki helyettesítette is édesapámat a nehezebb lovas jelenetekben, amelyeket színész nem tud megcsinálni és nem is vállalhatja a kockázatot. Abban a filmben szekeret kellett ugratni, meg falat, ami fix és magas akadálynak számít. Tóth Béla volt a dublőr, aki az akkori hadsereg egyik nagyszerű tisztje volt és kiváló lovasoktató. A lehíresebb öttusa válogatottnak volt a lovasedzője, ő érte el velük a legjobb lovaseredményeket. Tóth Béla tanította meg apámat lovagolni.
 
Benkő Péterre valóban igaz a mondás, hogy az alma nem esik messze a fájától, ám lovagolni nem édesapjától tanult.
- Egész más az én kapcsolatom a lovakkal, mint általában a színészeké, akik többsége csak időnként jár lovardába, megtanulnak lovagolni és kész. Én pedig nem tudok ló nélkül élni. Ebben tehát sokkal inkább a lovas-társadalomhoz tartozom, mint a színészek közé. Nem sikk, nem külsőség, vagy fölkapott imázs-teremtés, hanem egy mélységes, komoly szeretet és megbecsülés e kedves jószág iránt. Engem a génjeim vittek közel a lovakhoz. Vidéken, ahol felnőttem, azt mesélik, hogy már gyerekkoromban állandóan a lovak lába között szaladgáltam. Ha az utcán megláttam egy söröslovat, vagy bármilyen más lovat (akkoriban a szenet és a fát is lovaskocsival szállították), nem tudtak visszatartani: valami égető vágyat éreztem, hogy megfogjam, hogy szagoljam. A szagélményeim nagyon dominánsak, a lóval kapcsolatban is. Fiatalon elkezdtem lovagolni, anélkül, hogy bárki különösebben ösztökélt volna. Tizenhárom-tizennégy évesen már a Tattersall-ba jártam lovagolni…
 
Miért mégis a színészmesterséget választotta hivatásul? Talán azért, mert későn jött rá, hogy a lovak körül is dolgozhatna.
- Bár komoly eredményeket értem el a saját lovaimmal, ellenkezik az elveimmel a lovak szigorúan sportra fogása, annak ellenére, hogy tisztelem a lovassportolókat. Végül is az ember a saját teljesítményét, erejét és képességét mutogatja a ló által. Tisztelet azoknak, akik ezt alázattal teszik, akiknek a sportban társuk a ló, összenőnek vele és megosztják vele a dicsőséget. Én is így vagyok ezzel, a ló nekem nem külsőség, hanem hozzám tartozik. Komoly felelősség ez. Több évezrede szolgálja a ló az embert. Segítette az emberré válást és a fejlődést. Most már itt az ideje, hogy az ember segítsen a lónak a fennmaradásban és továbbfejlődésben, hogy egyre intelligensebb, egyre nagyszerűbb társ lehessen. Óriási veszteség lenne, ha degenerálódna és kipusztulna a ló. A lovaknak méltó életteret kell biztosítani, olyat, amelyben lóhoz méltó módon élhetnek. E tekintetben nálunk komoly gondok vannak, pedig ez nem anyagi kérdés. Ha egy ló az istállóban csüdig áll a trágyában, az csak lustaság, patópálság a lótartó részéről. Nem törik le a keze senkinek, ha korábban kel fel és friss almot tesz a lova alá. Én ezt mindig vállaltam. És nagyon fontos a türelem és a megértés. A ló ugyanis ijedős, de tanítható és jóindulatú állat. Például az egyik csikómmal igen fiatal korában (2,5-3 évesen) elkezdtünk dolgozni. A segítségem beletette a szájába a zablát, hogy szokja és ottfelejtette. A ló iszonyodott, nem engedte többé, hogy fölkantározzuk. Mindenki azt mondta: nem fog menni erőszak nélkül. És adták a tanácsot, sorolták a „jól bevált módszereket”. Mi viszont azt csináltuk, hogy a kötőfékre rákötöttük a zablát és nagyon sok cukorral és még több türelemmel, oldalról valahogy behúztuk a szájába. Ha éppen olyan hangulata volt, egyáltalán nem engedte, s mi nem erőltettük. Aztán egyszer csak elértük azt, hogy be lehetett húzni a zablát, majd egyre többször sikerült, de a kantárt még nem engedte. A türelem végül meghozta gyümölcsét: sikerült felkantározni kétszer-háromszor, de húzta a fejét. Közben a ló négyéves lett. Egyéb elfoglaltságaim miatt később kezdtem őt lovagolni. Fölültem rá a karámban, de nem értette, mi történik, azt sem tudta, előre menjen vagy hátra. Pálcát elvből nem használok, az csak elmérgesíti a kapcsolatot. Mit tegyünk? Amikor fölnyergeltünk, párszor odaállítottam őt is. Egyszer rátettem a lábszárvédőt és akkor kezdte érezni, hogy ő is hátasló. Az egyik alkalommal, fölkantároztuk a többi lovat, odamentem hozzá és minden további nélkül rátehettem a kantárt és a zablát. Immár tudta, hogy a többiekkel megy. Föltettük a nyerget és kimentünk terepre, persze csak sétálni. Szó sem volt betörésről, a ló úgy ment, mint egy felnőtt, minden egyensúlyi probléma nélkül. Utánozta a többiek viselkedését, tanult tőlük. Ha lekötöm és beleerőltetem a zablát a szájába, lehet, hogy enged az erőszaknak és végül hagyja magát, de egy életre megmarad a rossz élmény az emlékezetében, s amikor csak teheti, elhúzza a fejét. Lovakkal bánni egészen különleges feladat, mert más, mint a többi állat. Vallom, hogy a lovak kiképzésében a szeretet, a bizalom és a meggyőzés a legfontosabb alapelv. Ha mindezt betartjuk, lovunk egész életre szóló társunk lesz…
 
Ez a hozzáállás már messzire vezet, amit lovas életformának is nevezhetnénk. S mivel jár mindez a mindennapokban? Bizonyára rengeteg időre van szükség. 
- Nem a velük töltött idő a legfontosabb, hanem a szeretet. Az ember adjon a lovának szeretetet, sok simogatást. Beszélgetni is kell velük. legöregebb lovamnál eltöltök némi időt, közben figyelem a többeket, s megérzem, melyiknek van szüksége rá, hogy beüljek hozzá a bokszba. Ez az együttlét számukra is kellemes, ilyenkor beszélgetek velük, megnézem, megvizsgálom őket. Ahogy végig tapogatom a testüket, még a sötétben is megérzem, hogy nincs rajtuk seb, jól érzik magukat a bőrükben és egészségesek. Számomra ez jelenti a lovakkal való foglalkozást.
 
A lovas életforma és a színészi hivatás találkozása minden bizonnyal a legcsodálatosabb élmény lehet Benkő Péter számára. Néhányszor volt benne része, hiszen pályafutása során több történelmi filmben is szerepet kapott. Ezek között is kiemelkedik a Koppányi aga testamentuma című film, mely 1967-ben készült. Maradandó élmény volt a lovasjelenetek forgatása.
- Azt a részt forgattuk, amikor a viadalra indulunk. Hosszú, nagy rét volt a helyszín, mellettünk az országút, ahol az autóra felszerelt kamera jött mellettünk. Itt a réten kezdtünk vágtázni, mint egy komoly csapat, amikor a réti út elágazott. Az operatőr kiabált a hangos beszélőn, hogy nehogy a bal felén menjünk, mert akkor az elágazás után eltűnünk a bokrok mögött. Igen ám, de már késő volt, hirtelen kellett volna fordulni, de olyan tempónál már nem tudtam jobbra fordulni és akaratlanul beleugrattam a szederindák közé, ahol a lovam elakadt, lefékezte a sűrű bokor. Én csak azt láttam, hogy a föld iszonyú sebességgel közeledik felém, aztán már nem láttam és nem hallottam semmit, de mintha egy puha tenyér vigyázott volna rám, könnyedén gurultam egy darabon. Csodával határos módon a sapka és a kard, de még a panyóka is rajtam maradt. Mintha semmi sem történt volna. Elhűlve jött a stáb, én meg vidáman fölálltam és csak annyit mondtam: „Gyerekek, az Isten megmentett, semmi bajom sincsen!” Szerencsére a lovam is megúszta, ő is nagyot esett, de felállt, megrázta magát és gond nélkül folytathattuk a munkát…
  • Hajdú Ágnes

 

Az öreg csikós leszállt a lováról, és a többi közé csapta. Aztán megpödörintve őszbe kunkorodó bajszát, rámordult egy kicsiny, alig öt esztendős, gatyás parasztgyerekre, aki nagy bőgve menekült a közeli akácfa mögé >>>

Ezer év a nyeregben

Beszélgetés gróf Almásy Antallal, a Hazai Lovaspóló Szövetség főtitkárával, a Magyar Polo Club ügyvezető igazgatójával >>>

A tenyésztőnek legkiemelkedőbb tulajdonsága legyen, hogy állatait, amelyekkel mint tenyésztő foglalkozik, szakszerűen tudja megbírálni... Thiringer Vilmos cikke 1930-ból >>>

Elérhetőség

LAPU Lap- és Könyvkiadó Betéti Társaság 8000 Székesfehérvár
Palotai út 122.
Tel./fax: 06-22-345-522
Mobil: 06-30-9396.632
lovaskalendarium@chello.hu