Dolly lóháton

LOVAS ÉNEKESNŐ

A színpadi állóképesség  megköveteli az előadóművészek számára a rendszeres testedzést. Dolly, a Hungária és a Dolly Roll énekesnője sokféle sportot kipróbált pályája során, első helyre azonban mindig a lovaglás került. Nála ez lett a nyerő a test és a lélek számára egyaránt. Vele kapcsolatban erről lehetett hallani, olvasni, azt azonban kevesen tudják, hogy Dolly életében valójában milyen fontos szerepet játszottak a lovak. A következőkben mindezekről a kérdésekről beszélgetünk a népszerű énekesnővel. Hosszú időt ölelünk át: Dolly lovas korszaka harminc éve kezdődött és két esztendeje fejeződött be. Amennyiben valóban befejeződött...

- Tényleg nagy szerelemről van szó - kezdi Dolly, s hangjában jól érezhető a szenvedély. -  Pomázon kezdtem, egy barátnőmmel mentünk el a lovardába és tíz évre ott ragadtam. Abban az időben került oda edzőnek Magasházy Dénes, aki elragadó egyéniség, nagyszerű mester volt. Mindent tudott a lovakról és a lovaglásról. Ugyanakkor szívesen tanított, igyekezett minden tudását átadni.

• Milyen szintre jutottál?

- Félprofinak nevezhetném magam, valahol a profik és a lovas baráti kör tagjai között voltam. A díjlovaglást, a díjugratást és a tereplovaglást egyaránt gyakoroltam. A legcsodálatosabb persze kint a terepen volt, ahol ugrattunk árkokat és mindenféle terepakadályokat. Egy idő után már vadászlovagláson is részt vehettem, a klasszikus rókavadászat ceremóniájának eljátszása nagy élmény és egyben nagy megpróbáltatás lónak és lovasnak egyaránt.

• Mennyi időt töltöttél a lovardában?

- Hetente átlagosan négy órát lovagoltam. Mágnesként vonzottak a lovak, így aztán nem volt nehéz kialakítanom azt a kapcsolatot, amely elvárható. Nem csak lovagolni szerettem, hanem a ló gondozását is szívesen vállaltam: mindig saját magam rendeztem, pucoltam a lovamat. Megtanultuk, hogy az igazi lovas közel kerül a lovához, társaként viselkedik és igyekszik minél jobban megismerni minden szituációban. Hozzá tartozott mindehhez és egyben megragadó élmény volt például végigkísérni a ló vemhességét, a csikó születését és nevelkedését. Mindeközben megismeri az ember a ló viselkedését, s egyre közelebb kerül hozzá. Mindig nehéz szívvel hagytam magára a lovamat. Nyáron még az is előfordult, hogy ott maradtam vele és mellette aludtam a szalmabálán.

• Váltogattátok a lovakat?

- Két-három év után kaptunk csikókat is. Olyanokat, akik már egy évet töltöttek nyereg alatt, de még sokat kellett velük foglalkozni. Előfordult, hogy valakit elragadott a csapattól a ló, ilyenkor cukkoltuk egymást rendesen: “mi van, kézbesíted a postát?”. Ez a betanítási tapasztalat is nagyon hasznosnak bizonyult a későbbiekben.

• Volt eközben emlékezetes lovad?

- Hát persze! Így került hozzám a híres Lucifer egyik csikója, a hároméves Libikóka. Gyönyörű, szénfekete méncsikó volt. Nagyon szép éveket töltöttünk együtt.

• Testedzésként, sportként bevált a lovaglás?

- A két kezemen nem tudom megszámolni, hányféle sportot űztem. Szerepel a sorban az atlétika, kézilabda, kosárlabda, vitorlázás, úszás és sok egyéb. Mindenek között azonban a lovaglás vált be a legjobban, minden szempontból az első helyen áll. Tetőtől talpig teljesen átmozgatja az embert, arányosan fejleszti és edzi az izomzatot, rugalmassá tesz. Segíti a helyes testtartás kialakulását. Meggyőződésem szerint semmivel sem helyettesíthető a lovaglás. Számomra állóképességben is többet adott, mint a torna vagy az aerobic. Ugyanakkor más szempontból sem hasonlítható például a futáshoz vagy az úszáshoz, hiszen a lovaglás esetében élő állattal sportol az ember, ez pedig különös, sehogy másként nem megszerezhető élményt kínál. Ezáltal felelőségre és önuralomra is nevel a lovaglás. És fejleszti az összpontosítási képességet, hiszen folyamatosan koncentrálni kell, nehogy idő előtt földre kerüljön az ember.

• Veled előfordult, hogy leestél a ló hátáról?

- Hát persze. A tíz év alatt, amíg rendszeresen és sokat lovagoltam, háromszor estem nagyobbat.

• Mikor volt az a tíz év?

- Ezerkilencszáznyolcvanig. Akkor jött a Hungária, s a szabadidőm egyre kevesebb lett. Előfordult, hogy fél év kihagyás után ültem lóra, s nem voltam elég óvatos: ugyanott akartam folytatni, mint előtte, s azt a terhelést nem bírták az izmok. Majd leszakadt a derekam, három hétig a padlón feküdtem, a becsípődések, a lumbágó miatt. Saját káromon tanultam meg, hogy hosszabb szünet után nem szabad teljes gőzzel lovagolni, csak fokozatosan terhelheti magát a lovas.

• Könnyen kibírtad ló nélkül?

- Olyannyira nem, hogy hamarosan saját lovam lett. Bambi gyönyörű sárga magyar félvér kanca volt, három és fél éves korában vettem meg, már nyereg alatt volt, de igazából én tanítottam. Sajnos nem sok időt tudtam a nyeregben tölteni, mert nem futotta az időmből. Lényegében egy óra lovagláshoz négy-öt óra szabadidő kell, hiszen az utazás, az előkészületek és az utólagos teendők is időigényesek. Sokszor csak rövid időre tudtam meglátogatni, kicsit rendbe tettem, megcsodáltam, beszélgettünk, s már rohannom kellett. Mozgásban nem szenvedett hiányt, mivel lovas barátaim rendszeresen dolgoztak vele. Életem szomorú élménye, hogy nem sokkal azután, hogy végre vemhes lett, elütötte egy autó és meghalt a balesetben. De ez egy külön történet.

• És a folytatás?

- Fél év elteltével vettem egy egész családot.

• Lópapa, lómama, lógyerekek?

- Nem egészen. Egy vemhes kancát és vele a két hónapos csődörcsikóját. Kilenc éves volt a kanca.

• A színét megtippelem: sárga?

- Talált. Valóban ez a kedvenc lószínem. Aztán világra jött Princess. Már születésekor hatalmas volt, nem fért el az anyja hasa alatt, emiatt alig tudott szopni. Ez kilenc éve történt. Aztán ahogy egyre kevesebb időm jutott a lovaimra, először Princi mamájának kerestem számomra is kedves vevőt, majd fiú testvérét is eladtam, csak egy ló tartását tudtam felelősséggel vállalni. A munkám lekötött, s félve a sérüléstől, a lovaglástól is óvakodtam, ráadásul a szerződésemben nagyon szigorú feltételeket írtak elő ilyesféle lesérülések esetére. Két éve aztán végleg döntöttem: megfelelő gazdit kerestem Princinek és elváltunk.

• Mi volt az oka?

- Leestem róla és alaposan megütöttem a fejemet. Beláttam, hogy nem mehet így tovább. Hiába sajátítottam el a lovaglás fortélyait elég magas fokon, hiába vannak ugyanúgy a fejemben az elméleti ismeretek, a gyakorlatban kevés időt töltök lóháton és azt is sietve, tehát megkopik a rutin és veszélyessé válhat számomra a sport. A kihagyások ellenkező hatást váltanak ki a lóban és az emberben. A ló időközben feltöltődik energiával, elemében van, csúcsformába kerül; ezzel szemben a lovas szellemileg és fizikailag is ellustul, nem tud úgy összpontosítani, tehát nagyobb a baleseti kockázat, ha nem képes nagy önmérsékletre az ember. Mert a leesés mindig a lovas hibája. Saját példámból tudom: minden alkalommal én hibáztam.

• A ritkuló lovaglás nem okozott izomlázat?

- Dehogyisnem! De azt is imádtam, mint minden mást, ami vele járt. Valóban ez volt a program: hétvégén lovaglás, hétfő-kedd-szerda izomláz. Mégis imádni való. Ennek ellenére meghoztam a döntést: egyszer és mindenkorra befejeztem, nem ülök többé lóra. Princi jó helyen van, én pedig csodaszép emlékeket őrzök a lovakról és a lovaglásról. És nézem olykor a televízióban a lovas versenyeket. S mi tagadás, néha csalódott vagyok, mert nem látom azt a fajta klasszikus lovaglási stílust, elegáns testtartást, amit annak idején Magas- házy mester a pomázi lovardában belénk nevelt. Túl soknak tűnik az eröltetett nagy mozdulat, feltűnőek, erősen látszanak a segítségek, amivel a lovas szinte erőszakosan igyekszik hatni a lovára.

• BALOG LÁSZLÓ
• A riport 2001-ben készült, megjelent a 2002-es Lovas évkönyvben