Gentlemen’s CHOICE: - Nem Magyarországon született, harminc évig nem is élt itthon, mi csábította mégis haza, ráadásul egy olyan gyepre, amely nem volt se mások, se lovak által kitaposva?
gr. Almásy Antal: - Mivel édesapám harcolt 1956-ban, diszszidálnia kellett, majd hosszabb afrikai tartózkodása után végül Belgiumban találkozott édesanyámmal. Brüsszelben születtem, tanultam és dolgoztam egy kinti sörgyár, az Interbrew marketingosztályán, amely aztán 1993-ban megvásárolta a Borsodi Sörgyárat. 1996-ban kerültem ide, mint a cég képviselője, majd 2000-ben a hazai Julius Meinl ügyvezetője lettem, ma pedig a saját kommunikációs ügynökségemben tevékenykedem. Már a hazajövetelemkor meghívtak lovaspólózni, ami nem volt teljesen idegen, hiszen már fiatalkorom óta horse-ballozom, amelyben komoly sikereket is elértünk a csapattal, többek között kétszeres belga bajnoki- és egy európai másodbajnoki címet. Deauville-ben már volt alkalmam kipróbálni a pólót is, bár addig csupán egy díjugratós és egy horse-ballos lovam volt.
G.C.: - Ennyi lovat már igazán nem lehet könnyen eltárolni, hogyan jött a saját klub ötlete?
A.A.: - Volt már egy másik pólóklub akkor is itthon, azonban meglehetősen messze esett Budapesttől. Márpedig egy igazi pólós szereti látni a lovait, lemenni hozzájuk hétvégén akár a családdal is. Így több más játékossal összefogva elkezdtük keresni hozzá a megfelelő terepet, amelyet aztán a fővárostól harminc percre a Váli-völgyben, Tabajdon találtunk meg. Mivel ez egy régi, holt Duna-ág, ideálisan lapos volt. Részletekben, kb. 80–90 tulajdonostól összevásároltuk a földeket, viszont csak később derült ki, hogy természetvédelmi területre alapoztunk. Megvettük hát a mellette lévőket is, itt alakítottuk ki a boxokat, az egész infrastruktúrát. Önmagában egy pólópálya négy és fél hektár, és a Magyar Polo Club-nak ebből kettő is van.
G.C.: - Jelenleg négy klubban lehet lovaspólózni itthon. Ez nem valami sok, de javítson ki, ha tévednék, ennek a sportnak még a fénykorában sem volt idehaza nagy divatja.
A.A.: - A lovaspóló mindig is elit sport volt, a kommunizmus előtt leginkább a tisztek és a főnemesek játszották. Ennek ellenére nagyon szép eredményeket ért el az ország, az 1938-as Európa Bajnokságot meg is nyertük, de azt be kell ismerni, hogy egy könnyebb mezőnyben, hiszen az angolok nem játszottak. Az utolsó, számunkra engedélyezett, 1936-os olimpián is kint volt a magyar csapat, de ott a kisdöntőben Mexikó ellen elvesztettük a mérkőzést. A II. világháború után a kommunista rezsim a golfhoz hasonlóan természetesen betiltotta a sportot, csak a rendszerváltás után, 1994-ben kezdődhetett újra először Tökön, Szentbékkállán majd Etyeken és Tabajdon, a tavalyi évben pedig Budakeszin.
G.C.: - Mint előbb említette, ez a sportág korábban kizárólag az arisztokrácia és a tisztikar időtöltése volt, hogyan is van ez manapság?
A.A.: - Vannak ugyan olyan arisztokraták, akik még kiváltságból vagy hagyományból meg tudják maguknak engedni, de ők vannak kevesebben. A lovaspóló célközönsége ma már azokból áll, akik tudják anyagilag finanszírozni is ezt a sportot, hiszen kár lenne tagadni, hogy komoly vonzata van. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen az államosítást jóvá tévő kárpótlás mértéke olyannyira elhanyagolható volt, hogy a visszakapott pár hektár földből nem lehet fenntartani ezt a sportot. De Nyugat–Európában sem jellemző már ez, inkább cégvezetők, a felső tízezer és gyermekei érdeklődnek iránta. Mint minden sportágban, a jövőt itt is a következő generációk jelentik, Argentínában például a gyerekek már egész pici korukban megkapják az első ütőjüket, amivel szaladgálhatnak.
G.C.: - Ha már szóba került, avasson be, mennyit kell rászánnunk, ha el akarunk kezdeni játszani!
A.A.: - Nem lehet tagadni, hogy a lovaspóló egy drága sport. Az egész ott kezdődik, hogy meg kell tanulni lovagolni, majd magát a játék ábécéjét is egy tapasztalt játékostól. Vásárolni kell egy lovat, amelyet bizony fent kell tudni tartani, hiszen nem egy golffelszerelésről van szó, amelyet hónapokra betámaszthatunk a sarokba, ha nincs kedvünk játszani. Ez azt jelenti, hogy patkolni kell hathetente, fizetni kell az állatorvosi ellátásért, tréningben kell tartani, és ez bizony nagyon költséges, havi olyan 45–60 000 forint. Maga a felszerelés itt sem lenne kiugróan drága, a ló az, ami nagyon megdrágítja a sportot. Persze ehhez még hozzájön, ha az ember elkezd versenyezni, külföldre utazni, hiszen fuvarozni kell a lovat, amihez már saját kamion vagy utánfutó is szükséges, vagy annak bérlése. A játék szabályaiból adódóan mellesleg egyből két lóra van szükségünk, ha élvezhetően szeretnénk játszani, hiszen a négy chekkerből álló meccsen egy ló csak kétszer szerepelhet, és akkor sem egymás után. Azoknak a lovaknak a betanítása, amelyeket erre a célra használunk, két-három évig tart. Ebben a legjobb Argentína, ahonnan elhozni egy lovat kapásból 5000 euró. Ez még csak a repülőjegy, ehhez még hozzájön a ló ára (átlag 5000–15 000 euró) és a fuvardíj Frankfurtból, ahol a gép leszáll. Lehet venni persze egy idősebb lovat is, ami már nyugodtabb és olcsóbb is, viszont ha komolyan és hosszútávra gondolja az ember, nem érdemes ezen spórolni. Ezekhez a költségekhez adódik még hozzá a tagdíj és a felszerelések ára. A játékosok kilencven százaléka Dél-Amerikából hozatja őket, mivel ott a legolcsóbbak, de egy jó nyereg még így is 300–500 dollár között mozog, egy fejszerszám, egy kantár még további 200 dollárba kerül.
Antal gyermekei, Almásy Zita és Almásy Ferencz
G.C.: - Tanulmányozva egy meccs szabályait, az embernek kicsit az az érzése támad, hogy a lóra külön KRESZ-vizsgát kellene letenni. Nem igaz?
A.A.: - Valóban sok szabályt kell betartani, hiszen az állatok közel 60 km/órás sebességgel is mehetnek, el lehet így képzelni, mi van akkor, ha összecsapnak, akár még halálos is lehet. A szabályok elsődlegesen arra szolgálnak, hogy a lovat, a lovast védjék. A legveszélyesebb az, amikor a ló megbotlik, ez ellen semmit sem lehet tenni, esetleg kicsit az esésre lehet odafigyelni, de ott az ember mindenképp repül. Mögötte pedig még van hét játékos és hét ló, akik ugyanolyan sebességgel próbálják elérni a labdát. A ló ugyan mindig megpróbálja kikerülni az embert, direkt sosem fog rálépni, de lendületben egyszerűen nem tud mit csinálni. Ez persze nagyon ritka, így nem is szeretnék senkit sem elijeszteni, hiszen ez voltaképpen egy nagyon szép és elegáns sport.
- Fotók: Magyar Polo Club
- Írta: Tamás Pál
- Forrás: g-choice.hu
