Fáy Ida emlékezete

Fáy Gedeon előadása a család lovas múltjáról. Az írás elsőroban Fáy Idára emlékezik.

Dr. Fáy Gedeon: A FÁYAK ÉS A LOVAK

Igen tisztelt hölgyeim és uraim, kedves Fáy nemzetségbeli rokonaim!
Eredeti megbízásom úgy szólt, hogy mondjak valamit nővéremről, az 1992. márciusában, 88 évesen elhunyt Fáy-Halász Idáról, az úrlovasnőről. Ehelyett inkább a "Fáy-ak és a lovak" címet adom rövid eszmefuttatásomnak.

Nem kell ecsetelnem, hogy a ló már nemzetségünk őstörténetében is döntő szerepet játszott. Rugach ősünk egyes források szerint mint főlovász-mester - ez akkoriban a lovasság parancsnoka - kísérte el 1207-ben II. Endre árpádházi királyunkat a Szentföldre, a magyar kereszteshadjáratra. Ló hátáról szólította magához az Úr, amikor a Jeruzsálembe vezető út felderítése közben kelepcébe került, az oszmánok lenyilazták és nem tért vissza gazdájához, kiindulási helyére, Akko városába.
A muhi csatát éppen csak megemlítem: a Rugach-fiak hősies önfeláldozásán kívül lónak, lovaknak köszönhetjük valamivel későbbi ősbirtokunkat, Fáy földjét és nevünket.
A Fáyak ettől kezdve nyilván lovon vonultak hadba, de erről részleteket alig tudok, úgyhogy merész ugrással a 19. században folytatom történetemet. Nagyatyám, Fáy Béla (1816-1891), mint Kossuth hadnagya lovon vett részt az 1848/49-es szabadságharcban. Első felesége Fáy Ida gyermekágyban halt meg, amikor megszülte nagybátyámat Fáy Bélát (1848-1921), a neves lótenyésztőt, akiről még szó lesz. Nagyatyám közismerten kítűnő lovas volt. A világosi fegyverletételig bezárólag részt vett több ütközetben, majd - miután az utolsó csatában kilőtték alóla a lovat - valahogy átszivárgott az osztrák vonalakon és Svájcba emigrált, ahol több évet töltött számüzetésben. Még jóval a kiegyezés előtt hazaérkezett és feleségül vette Dabasi Halász Idát, akitől édesatyám származik. A Halász család eme ága fiúörökös hiányában felnőtt korában adoptálta atyámat aki eredetileg Fáy Gedeon József volt, de felvette második vezetéknévnek a Halász nevet és ezentúl Fáy-Halász Gedeonként (1855-1924) volt ismeretes. Magam is ezt a dupla nevet használtam 1954-ig, amikor Angliában az emigrációban lemondtam a második vezetéknév használatáról, és visszatértem őseim eredeti nevére.
Mi pedig térjünk vissza a lovakhoz. Nagyatyám Fáy Béla a passzív rezisztencia állapotában élt a Bach-korszak alatt és csendesen visszavonultan lakott földbirtokán. 1855-ben született atyám. Egy szép napon díszes meghívót hozott a posta: Erzsébet királyné magyarországi látogatásakor meghívták udvari díszvacsorára. Először le akarta mondani, mint az eddigieket, de - ugyebár - magyar úr nem utasíthat vissza udvariatlanul egy hölgyet és így kénytelen-kelletlen elment. Bemutatták a királynénak és a találkozásból lovasbarátság lett. Béla többször elkísérte a királynét reggeli kilovaglásain. Egyszer - és ezt a történetet atyám mesélte -, Gödöllő környékén kilovaglás közben kedve szottyant a királynénak egy tál ételre és pohár borra. Nagyatyám egy kocsmánál leszállt a lóról és hozta a kolbászt és a bort, amit Őfelsége jóízűen elfogyasztott. Azóta nagyatyám minden télen februárban lovaskocsit küldött Bécsbe, rajta díszes faládikóval, benne kolbásszal, Erzsébet királyné számára. Minden évben jött is az udvarhölgy által írt köszönölevél és másik faládikó, benne az udvari cukrász - a híres Dehmel - remekei, válogatott édességek a "Fáy gyerekek" számára. A királyné figyelmességének persze atyám és Béla bátyja látta hasznát, és tőlük származik ez a történet, ami nyilván autentikus. Így lett a szabadságharcos "rebellis" nagyatyámból a magyarokat különösen kedveslő Erzsébet királyné hűséges alattvalója, és ezt a lovaknak köszönhette.
Nagybátyám Fáy Béla ménest tartott Hatvan környékén. A Nemzeti Kaszinóban az urak tréfásan hunyorgatva mondogatták: "Fáy Béla a legügyesebb lókupec, aki még ösztövér gebét is jól el tud adni." Ez a tréfa nem volt méltányos, mert Béla bácsinak jó lovai voltak. Első házasságában Blaskovich lányt vett el, és így sógorságba került Blaskovich Ernővel, a Kincsem nevű veretlen telivér csodakanca gazdájával.
Atyámnak Alagon volt versenyistállója, ahol szüleim barátságban éltek angol lótrénerek hozzátartozóival, az Adams és Reeves családokkal. Atyám szenvedélyes lóbarát volt és mint lószakértőt az akkori kormány kiküldte bizottsággal lovat venni állami ménesek számára.

Ida nővérem (1914-1992) kislánykora óta élénk érdeklődést tanúsított lovak és a lósport iránt. Szorgalmasan járt a pesti Nemzeti Lovardába, ahol később annak igazgatója, csekefalvi Szabó Kálmán (cs. Szabó László író atyja) volt lovaglótanára, magas szinten. Ida lovas sikereit díjugrató versenyeken, úgy nevezett concours-okon aratta a harmincas évek első felében. Fickó nevű, sajátmaga által idomított lován 16 első díjat nyert, több ízben olyan díjugratásban, amelyen férfiak is indultak. Háromszor nyerte meg a budai hegyekben tartott gróf Andrássy Géza tereplovaglást. A 27 kilométeres útvonalon 14 akadály, a cél előtt Vérmezőn pedig további 12 akadály volt. Ida hibátlanul végzett. 1930-ban Fickó nevű lován megnyerte a női díjugrató bajnokságot. Közben falkavadászatokon, számos nehéz díjugratáson, karusszelen, lovasjátékon vett részt és több tucat versenyt nyert.
Tízéves aktív lovaspályafutása 1934-ben sikerei tetőfokán ért véget, önként. Több lovasbaleset nem törte meg buzgalmát, fegyelmét és bátorságát. Még 1944-ig úgyszólván naponta lovagolt több órát, amikoris elvesztette lovait. Kítűnő lovasérzéke, könnyű keze, príma tempó- és ritmusképessége predesztinálta a díjugratásra. Szerény és rokonszenves modora folytán mindenki kedvelte, tisztelte. Sohasem vett drága pénzen lovakat, hanem többnyire maga lovagolta be és részben idomította is sokszor esélytelennek hitt lovait: Fickót, Fonókát, Felhőt, Góbét, Mukit, Tomyt. Picikét, Bábit, Tücsköt és Zalavárt.
Magamról csak annyit, hogy 6 éves korom óta rendszeresen és igen gyakran szálltam nyeregbe. Saját lovamon vonultam be mint karpaszományos önkéntes a pesti 1. Lovastűzér Osztályhoz. Tehetséges és sikeres Ida nővérem mellett babérokna nem pályáztam, de mind a mai napig él bennem a lószeretet, amely a Fáy-ak úgy látszik hagyományos, nemzedékről nemzedékre átöröklődő tulajdonsága.

Kiegészítés Fáy Gedeon előadásához

• Dr. Fáy Gedeon - külföldön élve - nem tudhatott arról, hogy az 1901-1967 között élt Fáy Árpád és 1906-1990 között élt Fáy Rózsa gyermeke András (1945-1977) agrármérnök nemcsak a gödöllői egyetemi szakdolgozatát védte "Az ügetőtenyésztés eredményei." címmel, hanem a somogysárdi ménesnél tanított külföldieket lovagolni. Gyulán, ahol főállattenyésztő volt, beindította a sportló tenyésztést, országos és megyei díjugrató versenyeket szervezett és ezeken részt is vett, majd Budapesten az Országos Lótenyésztési Felügyelőségen dolgozott. Már egyetemi évei alatt sok díjat kapott lovaglásáért és ő vezette a "sárgulási lovasbandériumot" is, országos versenyeken kíváló helyezéseket ért el.
• Fáy András a lószeretet mind apai, mind anyai oldalról örökölte. Anyja egyik unokatestvére Fáy Elemér huszártábornok volt, amikor ki volt telepítve, egyik volt huszárja (aki akkor éppen párttikár volt) a becsületesség és emberiesség példájaként emlegette. Elemér testvérei: istván és Barna lovakat tenyésztettek és a pesti ügetőn sok lovuk győzött a nyeregben Marschall Józseffel, a sokszoros bajnokkal. Sajnos nem volt elég időnk még további adalékok összegyűjtésére.

Dr. Fáy Csaba, titkár