Háromnapos patadobogás Pápán

2017.05.15 17:24
Még az eső sem tudott belerondítani a hétvégi lovasmajálisba, amely a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is színvonalas kikapcsolódást nyújtott a közönség és a lovasszakma számára egyaránt.

A legkisebbek is nyeregbe pattantak
Fotó: Polgár Tibor

A szombat ünnepélyes pillanatokkal indult: Cserny Pál, az idén ötvenéves Pápai Lovas Club elnöke és Áldozó Tamás polgármester felavatta a klub fél évszázados jubileuma, illetve a Varga Sándor alapító előtt tisztelgő emléktáblát.

A hetedik alkalommal megtartott pápai lovasmajális szombati változatos programját többek között pónigaloppverseny
színesítette

Szombaton délelőtt ügyességi versenyeket rendeztek gyermekek számára, és bár az égi áldás többször is eleredt, a fiatalok nem szálltak ki a nyeregből, lelkesen végezték a különféle a feladatokat. Dél-utánra a záport felváltotta a napsütés, így remek időben kezdődhettek el a nagyközönségnek szóló, látványos lovas show-műsorok. Az érdeklődők láthattak pusztaötös- és csikósbemutatót, pónigaloppversenyt, Hamza Viktória pedig a lovak szabadon idomítását mutatta be. Emellett pásztorkutyák bemutatója és fogathajtó verseny is színesítette a palettát. A hagyományokhoz híven a lovasmajális va-sárnap díjugrató versenyszámokkal zárult.

- Az idei immár a hetedik lovasmajálisunk volt. A szervezéskor ezúttal is az vezérelt minket, hogy a szakmát és a civil érdeklődőket egyaránt kiszolgáljuk. Továbbá nem titkolt célunk volt, hogy minél jobban megismertessük, megszerettessük a lovassportot, a lóhoz kapcsolódó tra- díciókat a nagyközönséggel - fogalmazott Kocsis László főszervező.

A rendezvény szépszámú közönsége pásztorkutyákkal is találkozhatott a lovasiskolában
Fotó: Vallner Bettina, Polgár Tibor

Mint mondta, a fennállásának 50. évfordulóját ünneplő Pápai Lovas Club következő jubileumi rendezvényét július 15-én tartják, ekkor nagyszabású lovastalálkozót rendeznek. - A Pápai Lovasiskolában tartandó összejövetelre várunk minden régi klubtagot és lovast, akikkel az egykori területi szövetségi rendszer keretében kapcsolatban álltunk, versenyeztünk, hogy méltóképpen megünnepelhessük ezt a szép, fél évszáza-dos jubileumot - fűzte hozzá a Naplónak nyilatkozva Kocsis László.

  • Polgár Tibor
  • Forrás: veol.hu

 

Vissza