„Jó éjszakát, kis lovaim"

Száz méterrel arrébb pedig a konkurencia dolgozik: egy szép új kék traktor szánt. A motorikus "„jószágok”" egyre inkább kiszorítják emezeket, de azért vannak még páran fogatosok, akik nem adják fel. Folytatják, amit nagyanyáik, nagyapáik örökül hagytak rájuk – ameddig bírják. Ha majd úgy érzik, hogy az idő már erősebb náluk, csendben lefeküdnek és meghalnak. Hogy utánuk lesz-e, aki folytatja? Sajnos, nincs sok esély rá. A kiskanizsai Török József szerint jó, ha húszan végeznek már csak lovas bérmunkát Zalában: szántanak, boronálnak, fuvaroznak, amit kell.

–-A családom tősgyökeres kiskanizsai és itt a régi időkben minden portán tartottak tehenet és lovat, akár többet is –- meséli Török József. – Nem volt ez másképp a szüleim, nagyszüleim, dédszüleim esetében sem, láttam hát a példát, hiszen abban nőttem fel, ezért természetes volt számomra, hogy én is tartok lovakat.

A férfi eredeti szakmája villanyszerelő, de már évek óta nem abban dolgozik. Biztonsági őr, s mint mondja, ezen a pályán nem árt, ha az ember gondoskodik valamiféle mellékjövedelemről. Ezt is jelentik számára a lovak, habár nem titkolja, aki ilyesmire adja a fejét, annak meg kell szenvednie a pluszpénzért. Munkahelyén javarészt minden második napon dolgozik estétől reggelig. Ha valamilyen szezonmunka van a mezőgazdaságban – például szántás, boronálás, vetés – hazaér a 12 órás éjszakai műszakból és le sem fekszik, kimegy az állatokhoz, a 10, illetve 15 éves Kofához és Pannihoz (habár nevük mást sugall, de mindkettő kanca), megeteti, megitatja őket, kitrágyáz az istállóból, friss szalmát szór alájuk, majd felszerszámozza őket. Felpakolja a kocsira az éppen aznap szükséges eszközöket, befogja a lovakat és irány a határ! Ilyenkor bizony, kimarad az alvás, majd csak este tér újra nyugovóra.

–-Kemény dolog ez, persze, de csak így tudok valahogy talpon maradni -– magyarázza. – Meg olyan kuncsaftjaim vannak, akik 20-30 éve velem dolgoztatnak, nekik sem szabad csalódást okozni. És hát a mezőgazdaságban amúgy sem működik az, hogy ma fáradt vagyok, vagy nincs kedvem valamihez. Itt akkor kell dolgozni, amikor szezonja van, meg ha jó az idő.

Török József elárulta: a szokásos talajmunkák mellett "„mókolni"” is szokott. Na nem kell rosszra gondolni, a mókolás a burgonyasorok közeinek saraboló kapálását jelenti. És emellett természetesen, ki is tudja húzni a sorokat a burgonyavetőgumók elültetéséhez, majd amikor már kellően nagyok a hajtások, a töltögetést is elvégzi. Mind-ebből látszik: szinte minden mezőgazdasági munka elvégezhető lovakkal is – ezt a ma már nem nagyon közkeletű felismerést alátámasztja, hogy a régi időkben a parasztgazdaságok mind-mind a lovas-fogatos munkára épültek.

S hogy mit szeret annyira a lovakban? Azt, hogy érzékenyek. Amolyan női lelkek (még a fiúk is), ha valaki rosszul bánik velük, örökre megjegyzik. A rossz gazda olyan károsodást idéz elő az idegrendszerükben, amit más már csak nehezen, vagy egyáltalán nem tud helyrehozni. Ezek azok a lovak, amelyek rúgnak, harapnak és vágnak, azaz hátsó lábaikra emelkednek, mellső patáikkal pedig lecsapnak a vélt ellenfélre. A sérülések akár végzetesek is lehetnek.

De ez szerencsére, nem gyakori, a lovak Török József szerint legalább annyira az ember barátai lehetnek, mint a kutyák. Sőt, még jobban, hiszen alávetik magukat gazdájuk akaratának, azt csinálják, amit az mond nekik. Ráadásul nyelvérzékük is van, a vezényszavakat nem csak magyarul értik, hanem a lovasszakma „hivatalos” nyelvén, azaz németül is. Hátha még főzni is tudnának...

Habár lovai kezesbárányok (tudom, ez így rettenetes képzavar, de most borítsunk fátylat rá), és sokat nem kell a fegyelmezésükkel törődnie, azért mégis kemény munka a Török Józsefé. Képzeljük el, hogy naphosszat kell utánuk gyalogolni (néha egészen gyors lépésekben) a szántásban, a fordulóknál pedig emelgetni a körülbelül 30 kilós ekét. Ez még egy asztalsimaságú földterületen is meg-erőltető, de a kiskanizsai férfit gyakran hívják szőlőhegyekre dolgozni. Itt aztán dombnak felfelé is bírni kell szusszal, lefelé meg bekapcsol a gatyafék üzemmód.

–- Most vagyok 45 esztendős, úgy hiszem, van még úgy 10 évem, aztán kénytelen leszek abbahagyni, mert fizikálisan egyszerűen addig lehet állni a sarat. Sajnos, az a tapasztalat, hogy a fuvarosok 60 éves koruk körül meghalnak, annyira elhasználódnak a sok munkában – vázolja a nem túl biztató jövőt. – Persze vehetnék már most is egy traktort, de nem akarok, mert akkor valamelyiket mellőznöm kéne, vagy a gépet, vagy a lovakat. Az állatokat meg csak hobbiból tartani nagy luxus lenne. Igaz, hogy egyre több helyre a traktorosokat hívják dolgozni, ám azt gondolom, habár a géppel gyorsabban lehet haladni, de a lovaseke szebb munkát végez.

- Ráadásul vannak olyan helyek, ahol a gép nem fér el, vagy esetleg megsüllyed, annyira alacsony fekvésű és vizes a terület. A lovakkal egészen szűk helyekre is beférek, könnyen meg tudok velük fordulni és a vizes, süppedős talaj sem akadály. Hiszen arra is volt példa, hogy a kis-traktort én húzattam ki a sárból Kofával és Pannival. Bevallom, szeretem is a lovaim, szinte családtagok, soha nem hagytak cserben. Este, mikor hazaérünk és ellátom őket, mindig elköszönök tőlük. Azt mondom nekik: nyugodalmas, jó éjszakát kis lovaim, reggel találkozunk. Nyilván, nem köszönnek vissza, de én tudom, hogy értik...

• Horváth-Balogh Attila
• Forrás: zaol.hu (2013. 12.07.)