Készen állsz egy fiatal lóra?

2018.09.25 20:40
Európában csupán kevés ember olyan szerencsés, hogy lovas, gazdálkodó, esetleg tenyésztő szülei révén lovak között nőhet fel. A legtöbben lovasiskolákon, póniklubokon keresztül kapcsolódnak be a lovassportba, iskolalovakon tanulják meg az alapokat. Aztán egyszer csak jól jönne egy saját ló >>>
Vissza
Bárhol is éljünk a Földön, egyszer eljön az a nagy pillanat, amikor saját lovat veszünk. Bár a kívánalmak változnak az új családtag színét, marmagasságát, karakterét, tehetségét illetően, a legtöbb vásárló ugyanazt szeretné: 5-8 éves, jól képzett lovat.
Nagyon gyorsan nyilvánvalóvá válik azonban, hogy igen ritka az ilyen ló, ha pedig mégis sikerül találni, az már a „túl drága” kategóriába esik. Ezért azok a lovak, amelyek még beférnek a költségvetésbe, fiatalabbak, a vásárló pedig egyszer csak azon kapja magát, hogy vett egy négy-, ne adj’ Isten, hároméves, képzetlen lovat. Aztán otthon kiderül, hogy a lovas iskolalovakon vagy pónikon szerzett tudása nem biztos, hogy elegendő egy fiatal ló kiképzéséhez. Susanne Miesner azt mondja, hogy fel kell tennünk magunknak a kérdést: elég képzettek vagyunk a fiatal ló képzésére?
 
  • A fiatal lovak nem eléggé stabilak az egyensúlyukat és a munkakedvüket tekintve, ezért fiatal ló vásárlása előtt sok mindent kell megfontolni.
Ahhoz ugyanis, hogy jól kiképzett ló váljék belőlük, megfelelő lovastudásra, képességre és fiatal lovakkal kapcsolatos tapasztalatra is szükség van. Miért vannak mégis olyan sokan, akik fiatal lovat szeretnének képezni? Ennek leginkább az az oka, hogy nehéz jól képzett, egészséges lovat találni a piacon. Ezért van az, hogy főként azok, akik a minőséget tartják szem előtt, megfontolják ezt a lehetőséget akkor is, ha nincs még elegendő tapasztalatuk ezen lovak kiképzésében. A következő nehézség olyan edzőt találni, aki megfelelő tudással és türelemmel rendelkezik, képes a lovat és a lovast is képezni. Sajnos a fiatal lovak képzése nagyon kis hangsúlyt kap az edzői vizsgákon, legyen szó amatőr vagy profi szintről. Azokon kívül, akik kifejezetten fiatal lovak képzésére, eladására és a fiatal lovak bajnokságaira való felkészítésére specializálódtak, csak néhány lovas foglalkozik ezzel. Megfelelő edző nélkül pedig a fiatal ló tulajdonosa vagy lovasa hamar rájön, mennyire nem egyszerű ez a feladat. A fiatal ló kiképzése jóval többet takar az alapjármódok megtanításánál. A kiképzés során kell felépíteni azon alapokat, amellyel a ló képessé válik hordani a lovasát, úgy fizikálisan, mint mentálisan.
 
  • A lónak olyan képzést kell kapnia, amelynek eredményeképp feszültségmentesen, szabadon mozog, mintha semmilyen súlyt nem hordana a hátán.
Tehát a lovat megfelelő formába és állapotba kell hozni. Csak a szisztematikus edzés képes fejleszteni a testet. Az a fiatal ló, amely szilárd és jó alapokon nyugvó képzést kapott, sokkal tovább marad egészséges. Az viszont, amely nem kapja meg ezt a lehetőséget, könnyen tönkretehető azzal, ha túl sokat kérünk tőle, és azt is rosszul. Feszültség vagy szórakozás? A fiatal ló kiképzőjének képesnek kell lennie azonnal kiszúrni az indítékot minden tett mögött. Ez vonatkozik a ló gondozására és a lovaglásra egyaránt.
Fotó: Somogyvári Anette
 
  • Harmónia – a fő cél
A háború utáni években sok európai lovas és edző a katonai lovasiskolák tudására bízta magát, melyek a legnagyobb energiát a remonda lovak képzésére fordították, és a lovak állóképessége, egészsége természetesen kiemelkedő jelentőségű volt a katonák számára. A lovaglás másik legfontosabb háttere a gazdálkodás volt, számos jól ismert lovas rendelkezik vidéki háttérrel. Ma ez már másként van. Nagyon csekély azoknak a lovasoknak a száma, akik lovakkal, vidéki környezetben nőttek fel. A természet és az állatok szeretete az, ami az embereket manapság a lovakhoz vonzza, illetve a harmóniára vágynak – éppúgy a lóval való kapcsolatukban, mint a mozgásban. Hogy ezt elérjék, képezni kell a lovat, dolgozni a hiányosságain és gyengeségein. A lovaglás leginkább a tánchoz hasonlítható: két élőlény megpróbál azonosan mozogni. Ha ez sikerül, az mindkettőjük örömére válik, az nemcsak a betanult lépések sorozata, hanem kölcsönös egyensúlyban való mozgás. A lovaglásban ez még bonyolultabb, hiszen két teljesen különböző élőlény próbálja megtalálni a közös harmóniát.
 
  • Alapkiképzés = tanítás
A harmónia és egyensúly iránti vágy nem jelenti azt, hogy a lónak nem kell elfogadnia a határokat. A lónak nemcsak megbíznia kell a lovasban, de tisztelnie is kell, a földön és nyereg alatt egyaránt. A ló karakterétől, a helyzettől és a lovas céljaitól függően tiszta határvonalakat kell felállítani. Természetesen egy tolakodó fiatal ménnel másként kell bánni, mint a félénk fiatal herélttel, amely nagyon alacsony szinten áll a ménes ranglétráján. Míg tiszteletet kell kérnünk az elsőtől, természetesen ajánlott türelmesnek lenni és felépíteni a bizalmat, illetve az önbizalmat az utóbbinál. Mindig a megfelelő döntést hozni, művészet. A lovak aprólékosan megfigyelik az embereket, a földön és a nyereg alatt egyaránt. A lovak, csakúgy, mint a gyerekek, nagyra becsülik a bizalmat, de ismerniük kell a határvonalakat is.
 
  • A nem megfelelő képzés eredménye
Számos különböző problémához vezethet, ha fiatal, még növésben lévő lovat hosszú időn keresztül rossz keretben lovagolnak. Itt nem a végletekről beszélünk. Még olyan apró dolgok is bajt okozhatnak, mint a folyamatosan kissé vonal mögött lovaglás, a helytelen keretben lovaglás, vagy ha a ló az elejére esik, esetleg feszes a háta. Eredményként a ló fásulttá válhat, elveszítheti a ragyogását, eltűnhet a mozgása, lovagolhatósága; de előfordulhat az is, hogy ellenáll, így hamar rosszhírűvé válik, mondván, hogy rossz a karaktere, megkapja a lovagolhatatlan címkét. Továbbá egészségi problémái is felmerülnek, amelyek meggátolják a további fejlődését.
 
  • Természetesen vannak olyan lovak, amelyeket évekig helytelen és természetellenes keretben lovagolnak, és ennek ellenére is akarnak dolgozni, igaz, ezek a kivételek. A specializált tenyésztés sok mindent kínál, fantasztikus lovakat kiváló felépítéssel és lovagolhatósággal.
Számos ló rendelkezik manapság puha nyakkal, jó háttal, és aktív, mélyen a súlypont alá lépő hátulsó végtagokkal, ezek sokkal könnyebben lovagolhatók korrekt keretben, mint a 30-40 évvel ezelőtt tenyésztett lovak. Ez a fejlődés ugyanakkor hátrányokkal is járhat, hiszen ezek a lovak sokkal érzékenyebbek, könnyebben megzavarhatók az egyensúlyukban és különösen gyorsan reagálnak a rossz szársegítségekre. A támaszkodásban jelentkező problémák napjainkban kifejezetten érzékelhetőek. Továbbá mindig fennáll a veszélye annak, hogy ezeket a lovakat túlkérjék, mert szinte tálcán kínálják magukat. A tehetséges lovaktól ezért gyakran kérnek túl sokat, túl gyorsan. Pedig szükségük van időre a fejlődéshez az első két évben, mentálisan és fizikálisan is, mert még nőnek és fejlődnek, mint bármely más ló abban a korban. Éppen ezért tudás, tehetség és tapasztalat szükséges a fiatal ló képzéséhez. Ezek nélkül a képességek nélkül a kiképzés szerencsejáték lesz csupán. Véletlenül sikerülhet egy lóval, de borzasztó rossz vége lehet egy másikkal. A kiképzéshez igen alapos tudása van szükség.
 
  • A lovasnak tudnia kell, hogy mit akar, és mit kérhet a lovától. Fel kell tudnia mérni, mit ért meg a lova. Ismernie kell az erősségeit és gyengeségeit, és akarnia kell fejleszteni a gyengeségeit.
Nem szabad hibáztatnia a helyzetét, alkalmazkodnia és változnia kell. Sajnos ez a tulajdonság ritka a lovasoknál. Néhányan azt állítják, készek változtatni, de legtöbben egyszerűen nem képesek a hibáik gyökeréig ásni. Miközben például az úszásnál, futásnál, síelésnél egyértelmű, hogy ki nyer vagy veszít, ez másként van a lovaglásnál. A lovasok mindig átháríthatják a hibát a lóra.
 
  • Teszteld magad!
A következő kérdésekre adott válaszaid megmutatják, vajon neked való-e a fiatal ló, vagy sem. Minél több kérdésre válaszolsz igennel, annál inkább vagy képes megbirkózni a fiatal ló kiképzésével. Megmutatja, hogy tisztában vagy-e vele, mit várhatsz, miután megvásároltad a fiatal lovat. De légy őszinte! Ha a válaszaidban több a nem, mint az igen, akkor fel kell tenned magadnak a kérdést, valóban olyan jó ötlet-e fiatal lovat vásárolnod magadnak, vagy inkább egy idősebb, tapasztaltabb ló lenne hozzád illő.
 
• Nagyon tapasztalt vagy, számos lovat lovagoltál már különböző képzettségi szinten?
• Könnyen egyensúlyban tudod magad tartani iskolaülésben és könnyített ülésben egyaránt?
• Biztonságban ülsz a nyeregben, nem könnyen ijedsz meg egy bakolástól, vagy hirtelen sebességtől? Magyarul, nem esel pánikba az előre nem látható eseményektől?
• Van elég időd arra, hogy napi szinten foglalkozz a lovaddal? Vagy van megfelelő lovas/edző, aki dolgozni tud a lovaddal, amikor neked nincs rá időd
• Van megfelelő edződ vagy tanárod, aki rendszeresen ellenőrzi a fejlődésedet, és aki készen áll arra, hogy segítsen a kritikus fejlődési fokozatoknál?
• Az istálló, ahol tartod a fiatal lovad, rendelkezik elegendő hellyel ahhoz, hogy a lovad szabad lehessen? (A karámok kicsik vagy nagyok?)
• Az istállóhoz közel rendelkezésre áll-e megfelelő tereplovaglási lehetőség? • Nem veszíted el a türelmedet könnyen? Képes vagy elfogadni a fiatal ló képzésénél elkerülhetetlenül felmerülő kudarcokat?
• Tudatában van annak, hogy akár kényszerítened is kell magad a saját ambícióid háttérbe szorítására, amíg a lovad készen nem áll a feladatra? Tudatában vagy annak, hogy a fiatal ló képzése más, mint egy idősebb lóval való munka?
• Felkészültél az esetlegesen felmerülő problémákra és megpróbálod azokat ésszel megoldani?
• Erősséged a kitartás? Nem vagy hangulatember? A reakcióid általában minden nap azonosak? Képes vagy kikapcsolni, amikor a lovaddal dolgozol, és nem használod fel a napi frusztrációid levezetésére?
• Készen állsz a lovad érdekében tanulni, meghallgatod mások véleményét, rendszeresen veszel leckéket és részt veszel képzéseken?
• Nem rohansz versenyezni, hanem készen állsz arra, hogy türelmesen felkészüljetek az első bemutatkozásra, még akkor is, ha ez egy vagy két évig várat magára?
• A lovardában, ahol a lovad tartod, a többi tulajdonos és lovas megérti, hogy fiatal lóval dolgozol és előzékenyek veled?
• Ezeket a célkitűzéseket tekinted a céljaidnak? Szeretnéd magad képezni a lovadat? Tisztában vagy vele, hogy te vagy a felelős a lovad fizikai és mentális fejlődéséért?
 
 
  • A szerzőről
Susanne Miesner lovas menedzsment mesterszakon végzett, kiváló tanulmányai elismeréseként megkapta a német lovasszövetség Stensbeck-érmét. Harminc éve tartják számon nemzetközileg elismert, sikeres edzőként, lókiképzőként, tizenöt éve a hivatásos lovasok felügyelőbizottságának tagja. Rendkívül sikeres a fiatal lovak kiképzésében, több alkalommal megnyerte a németországi championátust, és számos lovat képzett ki nagydíj szintig. Közreműködött a német lovasszövetség szabályzatának kidolgozásában. Számos oktatófilm fűződik a nevéhez, és könyvet is írt a fiatal lovak kiképzéséről.
  • Susanne Miesner cikkét Somogyvári Anett fordította
  • Forrás: Pegazus