Khalifa sejk lovával versenyzett Bihari Alexandra

2018.01.26 23:28

Bihari Alexandra, a 24 éves lovas az elmúlt két hónapban többször is megmutathatta tehetségét Abu-Dzabiban >>>

Vissza
A novemberi vb-futamot a Sheik Mansoor Festival keretein belül szervezték meg, a verseny összdíjazása 30 ezer euró volt, amelyért a világ legjobb zsokéjelöltjei indulhattak. Decemberben 40 és 80 kilométeres, januárban pedig nemzetközi 120 kilométeres távlovas versenyen vett részt a magyar tehetség.
– Azért indultam az Egyesült Arab Emírségek versenyén novemberben, mert a római vb-selejtezőn első helyezést értem el. Csak azok kerülhettek ide, akik elődöntőt nyertek. Nagyon sokat készültem erre a futamra, már hajnalban a versenyistállóban kezdtem, napi 3-7 lovat lelovagoltam, majd délután újból edzeni indultam. Saját magamnak összeírt edzésterv alapján készültem, illetve készíttettem magamnak egy műlovat, amin a technikámat tudtam fejleszteni. Úgy érzem, hogy több-kevesebb sikerrel a 2017-es szezon jól sikerült. Noha az Abu-Dzabi versenyem a terveimhez képest nem sikerült olyan jól a lovam gyenge állapota miatt, nem keseredtem el. Érdemes tudni, hogy 70%-ban függ a lótól az eredmény, 30%-ban pedig az emberi teljesítménytől, ezért is hívják lósportnak és nem lovassportnak. Külön nagy öröm volt számomra, hogy az Emirátusok elnökének, Khalifa Bin Zayed Al Nahyan sejk (róla nevezték a világ legmagasabb épületét, a Burdzs Kalifát – a szerk.) lovát sorsolták nekem.
A tehetséges magyar versenyzőnek egyébként mindig is nagy álma volt, hogy az Emirátusokban lovagolhasson.
– Az lett volna igazán szép, ha nemcsak a lovaglásra nyílik esélyem, hanem a nyerésre is, az elnök lovával. 2018-ban is terveim között szerepel több nemzetközi verseny részvétele az Emirátusokban, január 13-án egy 120 km-es nemzetközi távlovas versenyt teljesítettem. További céljaim megvalósítása érdekében rendszeresen edzek, és nem adom fel, továbbra is küzdök az álmaimért – fogalmazott Bihari Alexandra.
  • Fotók: Nils Rosenkjaer
  • Forrás: Lokál-információ