A megállapodás egy korábbi, kölcsönösen kedvező folyamat eredménye.

A kar Állattudományi Intézetének igazgatója, dr. Bali Papp Ágnes a kutatási együttműködés azon területeit emelte ki, amelyek révén – különféle molekuláris genetikai vizsgálatok segítségével – eredményesebben lehet a ménesben folyó tenyésztési munkát végezni. Ebbe a munkába több szakdolgozatos hallgató bekapcsolódik, sőt, olyanok is vannak, akik már doktori tanulmányokat végeznek és disszertációjuk alapját a Ménesbirtok lóállománya jelenti.

A kar és a Ménesbirtok vezetői az eseményen hangsúlyozták: jelen megállapodás egy korábbi, kölcsönösen kedvező folyamat eredménye, ami szervezett keretek közé tereli az eddigi együttműködést, ráadásul egybeesik a Kincsem Nemzeti Lovasprogram célkitűzéseivel is.

  • Forrás: Agroinform