Lovasíjász-világbajnokság magyar sikerrel

2018.07.18 23:08

Idén először rendeztek nyílt lovasíjász-világbajnokságot, Pomázon. Nem is akármilyen magyar sikerrel >>>

SPORTTÖRTÉNELEM tanúi vagyunk. Ezt a mondatot többször is hallottam az elmúlt hét második felében, Pomázon. Valóban, idén először rendeztek nyílt lovasíjász-világbajnokságot...
– Hajrá, Levente! – hangzik a biztatás mindenfelől. A pálya egyenes szakaszára lovas kanyarodik, majd vágtára fogja a lovát. Kezében nyilak, legalább hat, vagy talán nyolc is. Ahogy közeledik, lő a célra. Három táblát erősítettek egy oszlopra, egyet a lovassal szemben, a másikat a pályával párhuzamosan, egy pedig hátrafordulva található el.
 
Még el sem érte az első táblát a nyílvessző, Levente már helyezi a következőt az íj idegére, és lő ugyanarra a táblára, sőt még egy harmadikat is. Közben a ló egyre vágtat, Levente pedig már a következő táblára céloz, abba is beleereszt két nyilat, majd a nyergéből kiemelkedve hátrafelé lő a harmadik táblába még kettőt. A teljes vágta alig tartott tovább tíz másodpercnél. Ennyi idő alatt száguldott végig a versenyző a 90 méter hosszú pályán, lőtte ki nyilait és találta el a céltáblákat.
 
Csak bámulom az ügyességét. De nemcsak én, hanem a közönség is, amely üdvrivalgásban tör ki a teljesítmény láttán, Maucha Levente pedig kocogásra, majd lépésre vált a lován, és megfordulva indul vissza a pálya mellett a kiindulási ponthoz. Közben az önkéntesek a táblákhoz szaladnak, és kihúzzák belőlük a nyilakat, bemondják az eredményeket.
 
Az első nyílt lovasíjász-világbajnokság eseményeit szemlélem a Pilis-hegység egyik festői fennsíkján, a Pomázhoz tartozó Majdánon. Egy finn lány közeledik most. Mintha csak hozzánőtt volna a lovához! Bár több lövése is a tábla mellett suhan el, így is nagy taps a jutalma. A hiba nélküli lovaglás amúgy természetes alapja a lovas íjászatnak, enélkül esélye sincs a versenyzőnek az eredményes szerepléshez. Így érhető el, hogy csak a célzásra és a lövésre tudjon összpontosítani.
 
Újabb és újabb versenyzők mutatják be tudásukat, európaiak, amerikaiak, ázsiaiak, világbajnoksághoz méltóan a Föld minden tájáról érkezettek. A pályák mögött 25 ország zászlóját lengeti a verseny alatt szinte folyamatosan fújó szél.
 
Bevallom, mind ez idáig abban a hitben éltem, hogy a lovas íjászat csak a magyarok által űzött sport, hiszen a mi egykori harcmodorunkat jellemezte a lóról való nyilazás. Pedig, tudtam meg az egyik szervezőtől, valamennyi sztyeppei népnek sajátossága volt. Nálunk azonban a lovagi hadviselés előtérbe kerülésével a nomád harcászat visszaszorult, sőt el is halt. Hagyományőrzésként, sportként való megelevenítése, újabb kori szabályrendszerének kidolgozása elsősorban Kassai Lajos nevéhez fűződik.
 
Üdvrivalgást hallok ismét, ám távolabbról, a területet körülzáró palánk másik oldaláról. Mert a verseny több pályán is folyik – igaz, különböző szabályok szerint. Most ehhez a pályához ballagok, s látom, hogy az a magyarhoz hasonlóan egyenes, de a célokat másképp helyezték el: egymástól távolabb találhatók, a talaj szintjén, és mindegyikbe csak egy-egy nyilat lehet lőni.
 
Ez a korai stílus. Szabályrendszere három-négy ezer éve alakult ki, egy kétezer éve fogalmazott katonai kézikönyvből pedig a leírása is fennmaradt. És amíg nálunk újra kellett éleszteni a lovas íjászatot, addig Koreában nem szakadt meg a folytonosság, hanem harcászatból hagyományőrzéssé nemesült.
 
Gyönyörű zöldes ruhába öltözött lovas közeledik a pályához, kissé előrehajolva, mindkét keze a feje fölött. Igen, ez is a szabályokhoz tartozik, a nyílvesszőhöz csak a pályára érkezve lehet érni, ezt igazolandó a nem kis ügyességet megkövetelő kéztartás. A mongol lovas végigviharzik a pályán, ideje hathét másodperc, igaz, a két tábla közül csak az egyiket találja el. Amúgy nem öncélúan ilyen gyors, hiszen nemcsak a találatok pontossága fontos, hanem az is, hogy milyen gyorsan halad végig a versenyző a pályán.
 
S van a lovas íjászatnak egy harmadik stílusa is, a lengyel. Ezt a pályát távolabb találom meg. A stílus leginkább a tereplovagláshoz hasonlít. A lejtős, emelkedős, kanyargós pályán elhelyezett, vadakat imitáló célokat kell eltalálnia a versenyzőnek. Míg a másik két stílusban a ló gyakorlatilag magától tudja a teendőjét, itt az állatot is irányítania kell a versenyzőnek.
 
A lovas íjászat tehát elterjedt a világon, csak idő kérdése volt, hogy mikor alakul meg a sportág szövetsége. Néhány éve ez is megtörtént, s rendeztek is versenyeket mindhárom stílusban – ám együtt még soha. Ennek érkezett el az ideje most.
 
– Idén februárban döntött úgy a szövetség, hogy mi kapjuk meg ezt a lehetőséget.
 
Némethy Zoltánnal beszélgetek. Nélküle, illetve fia, Christoph nélkül ma bizonyosan nem tartana ott a lovas íjász sport, ahol. Zoltán német feleségével sokáig élt Németországban, és azt szerették volna, ha a gyerekeik nemcsak a német, hanem a magyar gyökereiket is megismerik. És mivel mindkét fiú sportolt, végül a lovas íjászatot választották. Hosszú ideig jártak Kaposmérőre, ahol Kassai Lajos tanítványaiként sajátították el a lovas íjászat fortélyait, ám útjuk a mestertől egy ideje különvált. Christoph egyre jobb eredményeket ért el, sőt édesapjával ma már hosszú ideje maga is oktatja is a lovas íjászatot – országhatárokon kívül és belül. A Pomázon versenyző külföldiek egy része is a tanítványuk vagy az volt.
 
Beszélgetésünk közben szinte percenként csörren Zoltán telefonja, valaki valamilyen eligazítást kér, de még a másnapi záró rendezvény menetrendjét is előttem hagyja jóvá.
 
– A lovas íjászathoz értünk, de világbajnokságot még sosem rendeztünk, azt mi is csak most tanuljuk ki – magyarázza mosolyogva.
 
Márpedig rendezni való akadt bőven, kezdve azzal, hogy az Európán kívülről érkezett versenyzők alá lovakat kellett szerezni. De még a három stílust ötvöző szabályrendszer kidolgozására is tetemes időt kellett szánni. Nem beszélve arról, hogy a lovas íjászokban – ahogy az egyik rendező finoman megfogalmazta – erős az öntörvényűségre való hajlam, ami megmutatkozik például a határidők laza kezelésében is…
 
És persze a pénzt is össze kellett szedni a versenyre. A huszonegymillió forintos költségvetésű rendezvénybe néhány millió forintot a Némethy családnak is bele kellett tennie. De még többet kellett volna, ha a versenyt nem segíti száznál is több önkéntes. A legnagyobb teher minden bizonnyal Christophon volt, aki a szervezés mellett készítette fel tanítványait a versenyre, miközben maga is edzett, mert a világ egyik legjobb lovas íjászaként természetesen rajthoz állt, pontosabban lóra pattant.
 
A versenyzők közül a háromnapos selejtezőből került ki a tíz legjobb felnőtt és a tíz legjobb ifjúsági lovas íjász. Ők a negyedik nap mindhárom pályán ismét összemérték tudásukat.
 
Az asztalon számos érem és serleg, az ünnepség levezetője sorra szólítja a dobogóra a lovas íjászokat. Az iráni és a mongol versenyzők mellett lengyel, francia, svéd lovas íjászok nyakába akasztottak érmeket. Persze mindegyik után hatalmas üdvrivalgás.
 
A legtöbb érmet azonban magyar versenyző nyerte. Az összetett ifjúsági világbajnok Levente húga, Maucha Ágnes, s csapatban is Magyarország a legjobb.
 
Már csak a verseny abszolút győztesének kihirdetésére várunk. – Az összetett felnőtt lovasíjászvilágbajnok – az eredményhirdető egy pillanatra kivár, majd a mikrofonba kiáltja:
– Maucha Levente!
 
  • Szerző: Hardi Péter
  • Forrás: Szabad Föld

Elérhetőség

LAPU Lap- és Könyvkiadó Betéti Társaság 8000 Székesfehérvár
Palotai út 122.
Tel./fax: 06-22-345-522
Mobil: 06-30-9396.632
lovaskalendarium@chello.hu