Milyen legyen a magyar félvér?

Az, aki az „ideális”, a „korrekt” ló fogalmát pontosan meg akarja határozni, abba a hibába eshetik, mint a szerelmes férfiú, kinek „csak egy szép leány van a világon”. Az angol elv: „minden formájú ló tudhat futni" talán jobban megközelíti a valóságot, mint az a szobatudós, aki egyazon négyzetes, átlós vagy a jó Isten tudja milyen rendszerbe akarj a szorítani a lovat.

Aki nemcsak a szárazföldön állva, vagy író­asztalánál ülve tanulmányozza a lovat, hanem nyeregből, bakról s a munkában napról-napra figyeli - aki előtt nem mehet el ló, hogy sajá­tosságait érdekkel és szeretettel ne szemlélje, az hamar tisztába jöhet azzal, hogy minden szemet, ízlést és igényt kielégítő „ideális" ló nincs. Aláb­biakban tehát csupán arra akarok szorítkozni, hogy mely szempontok vezessenek bennünket akkor, midőn a magyar félvér hátas-, ügető- és hintós­ jelleget kitenyészteni óhajtjuk.

Első és alapvető kérdés, hogy milyen vérű tenyész­anya alkalmaztassék? Itt előre kell bocsátanom, hogy akkor, mikor magyar félvért említek - mindig angol-magyar félvérre gondolok; bármely heterogén­vérű legyen is a kancaanyag, annak az általam elgondolt irányban való javító keresztezésére csak az angol telivér lesz alkalmas; (E tekintetben a lótenyésztők nagyrésze nem osztja a cikkíró nézetét és a telivér erőltetése aligha felelne meg a mezőgazdaság tényleges szükségletének és kívánalmainak. Szerkesztő) mert előrelátható időn belül az angol telivértől függetlenül a magyar félvért tenyészteni lehetséges nem leend. Igen, ha meg volna még a híres mezőhegyesi tenyészanyag teljes létszáma, akkor még szó lehetne arról, hogy a köz- és magántenyésztés széles körei ki­zárólag Nonius, Gidrán stb. fedezőménekkel láttassanak el, miáltal a célzott egyöntetűség miha­marabb eléretnék. Ámde, sajnos az állami méne­sek anyagának nagyrésze elraboltatott, mén­produkciójuk csekély. A köz- és magántenyésztésből vásárolt mének ritkán eléggé homogén szárma­zásúak ahhoz, hogy egy egyöntetű jelleg kitenyésztésénél szélesebb körben használhatók legyenek. Így csupán a telivér után nyúlhatunk s úgy gondolom, hogy a félvér s telivér mének aránya 3: 1 legyen, azaz minden oly fedeztetési állomáson, ahol 4 mén állíttatik fel azok közül egy telivér lehet. Persze ezen telivérek beszer­zésénél nagy körültekintéssel kell eljárni s inkább venném a 2-3 évig pályán, több-kevesebb szerencsével, de hűen szerepelt, állóképes, egészsé­ges mént, mint az olyant, mely 1-2 nagyobb győzelem után idő előtt letörve kerül eladásra.

A kancaanyag „párosítását”, azaz szakközegek által egy bizonyos ménhez történő "beosztását" a tenyésztői szabadság túlzott megnyirbálásának tartom, még a lótenyésztő egyletek keretén belül is. Ha a körzeti beosztás meglesz s a tenyésztő más ménhez, mint amely a körzet jellegének meg­ felel - nem juthat, úgy bátran reábízhatjuk, hogy azok közül speciális igényeihez képest, melyiket választja.  

A fent vázolt módon tenyésztett magyar félvér első évjáratai bizonyára „mendelezni” fognak. Ez azonban nem okoz a köz- és magántenyésztésben nagyobb bajt. Egyöntetűséget elsősorban a köztenyésztés részére tenyészanyagot nevelő méne­sektől kell követelnünk. A magántenyésztőket többnyire nem bántja az, ha csikóévjáratának egy része a többitől - pl. nemesség dolgában - elüt; mert ezeket vagy maga használja ki sportcélokra, vagy e célra értékesítheti s örömmel figyelheti meg netán elérendő sikereiket, melyek tenyészté­sének hírnevét öregbítik. A túlnehézre sikerült, egyébkent szép küllemű egyedekre is mindig talál piacot.

            A második kérdés az, hogy milyen legyen a magyar félvér külleme: magassága, testtömege, színe? E kérdésre igen nehéz a felelet s csak kérdéssel tudnék reá válaszolni. Ki milyen célra tenyészt? Sport- vagy saját használat célra-e, köztenyésztésre nevel-e tenyészanyagot, vagy inkább a kedvező értékesítést tartja szem előtt?

        Ha motort kívánunk szerkeszteni, úgy az a célunk, hogy szerkezete szilárdságának s az energia szolgáltatásának lehető fokozása mellett az ön (holt) súlyt lehetőleg csökkentsük. Ha lovat energia szolgáltató motornak tekintjük, úgy nyilvánvaló, hogy az önsúly fokozása, egyes kivételes esetektől eltekintve, célunk nem lehet. A nagy önsúly csak kövezeten, nagy teher vonszolásánál érvényesül. Egyéb esetekben, miután mozgatása mindig leköti a ló energiájának egy részét, az kevesebb hasznos erélyt tud kifejteni; fokozottan terheli a végtagokat; mély talajon mindezen hátrányok még súlyosabbak lesznek. A nagy testtömeg fenntartása több fűtőanyagot emészt - a ló igényes, sokat fogyaszt.

        Gyakorlati szempontból a testtömeg és így az önsúly növelésének a félvérnél nincs sok célja. Aki látott már vékonypénzű telivért 100 kg.- os lovas alatt vadászni, vagy 80 és egynéhány kiló­val 6000 méteres akadályversenyt futni, aki látott már magyar félvér fogatot térdig érő sárban ügetve hintót húzni vagy ősszel az Alföldön szán­tani-vetni, midőn a 30%-kal többet fogyasztó hidegvérű fogat kidől, aki megfigyelte a karcsúlábú szarvast, amidőn szikláról sziklára szökell s nem kap csontpókot, az igazat fog nekem adni, hogy használati szempontból sem a csontozat, sem az izomzat tömegének növelése nem képezhetné a félvértenyésztés célját. Mert nem a csontozat s izomzat tömege, hanem annak a milyensége, keménysége, ereje a fontos s az erő nem növekedik a tömeg arányában.     

Csakhogy a félvérló nemcsak motoráru, hanem inkább az autóval hasonlítható össze. Erősnek és sebesnek, de egyúttal szépnek, mutatósnak és ké­nyelmesnek is kell lennie. Itt már az igények igen szétágazók. Az öles, magas, 200 fontos angol vagy német úrnak más hátasló kell, mint a mi átlagban 165 cm. magas, 60-65 kg, súlyú lovastisztjeink­nek. A kitűnő műutakkal, sőt kövezett mezei dűlő­utakkal bíró Németország bízvást nevelhet nagyobb tömegű batárlovat. Aki nálunk német vagy angol ízlés után indul, mikor annak gyakorlati hasznát nem látja, az úgy tesz, mint az egyszeri ember, aki más gusztusa után nősül. Aki túlnyomórészt saját használatára nevel, az bízvást nevelhet kisebb, kevesebb tömegű félvért, kellő mélység és jó vég­tagokkal, különös hátránya ebből nem lesz.

Az eladásra tenyésztőnek azonban egy bizonyos, kedvelt magasság, nagyobb testtömeg, gömbölyűbb formák elérésére kell törekednie, mert a vevő, aki legtöbbnyire nem képessége, hanem külleme után itéli meg a félvért, elsősorban erre tekint. A köz­tenyésztés számára tenyészanyagot nevelő méne­seknek arra kell törekedniök, hogy a jellegszerűt (standard) túlhaladó magasságot és testtömeget érjenek el, mert az ivadékok a köztenyésztésben kisebb testméretűek lesznek amúgy is. A jelleg­szerű magasság lehetne teljes korban, közepes erőállapotban, szalaggal mérve; a hátásnál 165 cm., az ügetönél 163 cm., a hintósnál 168 cm. Á tenyész­mének ennél lehetőleg 3 –5 cm-el magasabbak legyenek. Megfontolandónak vélem, nem volna-e eredményes ezt a túlsúlyt a hátunkra venni s a pej magyar hátas, a sárga ügetőt s a setétpej hintóst igyekezni ki­tenyészteni?

Hogy a legjobb motor sem képes teljes erőkifejtésre, ha hibásak az áttételek s rosszak a kerekek, az kétségtelen, azért igyekeznünk kell - nem nagyobb vagy tömegesebb, hanem nagyvonalú, sok földön álló hibátlan állású és erős végtagokkal bíró lovat nevelni. E kérdésben nem ismernék megalkuvást. Az idő előtt letört vagy elavult célú (vorbiegig), a feltűnően hegytipró vagy franciás, hátul bokában szűken álló (bokázó), gacsos (bevágó) lovat könyörtelenül selejtezni kell, mert épp az a korrektállású és járású félvér előnye az amerikai - és angol telivér felett, hogy nemcsak a pályán, hanem a legnehezebb terepen is megállja a helyet. Sáros, mély úton a hibás lábállású ame­rikai sem lábvédőkkel, sem azok nélkül menni nem tud s így jár sok angol telivér is. Azért, mert  pályán többé kevésbbé rövid távon, kondíciója teljében néhány versenyt nyerni képes az nem bizonyítja még, hogy valóban jó ló, az a hazai viszonyok között, nehéz terepen, nap-nap után hűségesen tudja szolgálni gazdáját. Az ehhez a kecsességen s vérmérsékleten felül jóállású, ép végtagokra van szüksége. A nagy tüdő és szív széles mellkast igényel, a kanca méhmagzatának szintén hely kell. Nagy hiba tehát, a szűk mell, túlrövid törzs (főleg a kancánál). A járás legyen tértölelő, tehát felesleges parádé nélküli, csupán a hintósnál fektetnék súlyt arra, hogy magas, mutatós legyen az ügetése, mire a Noniusoknak amúgy is hajlamuk van.

Ami a félvér felnevelését illeti, az legyen okszerű, edző, a túltáplálás és fejlesztés mellőzendő. A nagyobb tenyésztő igyekezzék legelőt létesíteni, ahol nyáron át, novemberig éjjel-nappal szabadban lehet a csikó, míg télire magas karámjok legyen, ahol zimankós időt kivéve egész nap tartózkodhatnak. A kis tenyésztő inkább kösse a kocsi után s kint, szántóföldjén eressze csikaját, mint hogy otthon répán és tökön hizlalja.

Nehogy a versenyzés túl korai fejlesztésre csábítsa a félvértenyésztőt, kimondandó volna, hogy félvér síkversenyben 3, ugróversenyben 4 és kocsiversenyekben 3 ½  éves kora előtt részt nem vehet, a kor megállapítására vonatkozólag az angol rendszert honosítanám meg. Nem hangsúlyozhatom eléggé, hogy a félvér nagy értéke igénytelenségében és edzettségében rejlik, ezt minden tenyésztőnek szem előtt kellene tartania

Hogy milyen is legyen tehát az a magyar félvér, arról képet előre festeni nem kívánok, kinek a szőke, kinek a barna. De általános elveket igyekeztem leszögezni, melyek szerény véleményem szerint a kitenyésztés alapjait képezhetnék. Igyekezzünk ezúttal nemcsak jó lovat nevelni, hanem lehetőleg homogén vérből válasszuk anyagunkat, törekedjünk küllemi és képességbeli egyöntetűségre, hogy anyagunk minél biztosabban örökítse jó tulajdonságait s hogy a vevő, ha valamely vidékre kiszáll, eleve tudja, hogy milyen jelleget talál ott. Lovainkat próbáljuk ki eke vagy kocsi előtt, nyereg alatt vagy versenyben. Neveljük őket edzően s őrizzük meg igénytelenségüket.

Nem a szépen mázolt carosseria, a kényelmes ülés teszi az autómobilt, hanem a jó motor, az erős szerkezet, helyes áttételek, és a jó kerekek! A félvértenyésztő ne gyors és pillanatnyi sikerekre pályázzék, tudjon várni és áldozni s ez áldozat gazdasági szempontból sem lesz hiábavaló, de elsősorban érezze át, hogy szeretettel, áldozatokkal létesített tenyészete olyan lovat teremt, mely hűséges társa lesz hazánk integritásának visszaszerzésében is.

• Ráth József
• (1923. január 14.)