Mozgó célpontra lőttek a lovas íjászok

2017.07.31 23:04
Mozgó célpontra hullott a lovasok nyílzápora, és laposra verték az öldöklő sünöket. Mindez Gátsor napján történt, Ásotthalmon. Fotók is tanúskodnak róla.
- Jószágőrültek a fiaim. Egész nap erre készültek, nem is aludtak ebéd után - mesélte a négy gyermekét terelgető Csiszárné Nagygyörgy Mónika szombaton a gátsori lovasíjász bemutatón. Az asszony megjegyezte, otthon is van egy hároméves csikójuk, Fecske. Lacika és Dávid segítséggel már felpattan a nyergébe, nagylánya, Barbara pedig már az ügetést tanulja. A legkisebbet, Renátát pedig még babakocsiban tolta ki Gátsor napjára.
A Kassai Lajosról elnevezett lovasíjász iskola vásárhelyi Faragó-törzsének mutatványairól megtudhattuk, az összpontosítás és a bátorság a legfőbb eleme. A háttérben pedig az a közösségformálás lényeges, amivel a tagok - kék ruhás kezdők, zöld középhaladók és bordó haladók - az állatokat és a pályát gondozzák, illetve felkészülnek egy-egy gyakorlatra.
Ezekből aztán láthattunk nehezebbeket, összetetteket és igazán bonyolultakat. Tapssal jutalmazta  a népes nézősereg, amint az íjászok tánclépésben nyilaztak fellőtt célpontokra, majd hordón állva is telibe találtak. Végül magukat és egymást sem kímélve lóhátról céloztak repülő korongokra, amiket a mellettük futó sporttársaik vetettek eléjük. A bemutató után a lovasok önként jelentkezőknek engedték át az íjaikat, így mindenki kipróbálhatta az ügyességét.
Mindeközben élő csocsóban szurkolók és örömfocisták mulatságára a Gátsor Akadémia laposra verte az Öldöklő Sündisznók csapatát. A legkisebbeket pedig az ugrálóvár szórakoztatta leginkább.
  • Dombai Tünde
  • Forrás: delmagyar.hu
DOMBAI TÜNDEMozgó célpontra hullott a lovasok nyílzápora, és laposra verték az öldöklő sünöket. Mindez Gátsor napján történt, Ásotthalmon. Fotók is tanúskodnak róla.
- Jószágőrültek a fiaim. Egész nap erre készültek, nem is aludtak ebéd után - mesélte a négy gyermekét terelgető Csiszárné Nagygyörgy Mónika szombaton a gátsori lovasíjász bemutatón. Az asszony megjegyezte, otthon is van egy hároméves csikójuk, Fecske. Lacika és Dávid segítséggel már felpattan a nyergébe, nagylánya, Barbara pedig már az ügetést tanulja. A legkisebbet, Renátát pedig még babakocsiban tolta ki Gátsor napjára.
A Kassai Lajosról elnevezett lovasíjász iskola vásárhelyi Faragó-törzsének mutatványairól megtudhattuk, az összpontosítás és a bátorság a legfőbb eleme. A háttérben pedig az a közösségformálás lényeges, amivel a tagok - kék ruhás kezdők, zöld középhaladók és bordó haladók - az állatokat és a pályát gondozzák, illetve felkészülnek egy-egy gyakorlatra.
Ezekből aztán láthattunk nehezebbeket, összetetteket és igazán bonyolultakat. Tapssal jutalmazta  a népes nézősereg, amint az íjászok tánclépésben nyilaztak fellőtt célpontokra, majd hordón állva is telibe találtak. Végül magukat és egymást sem kímélve lóhátról céloztak repülő korongokra, amiket a mellettük futó sporttársaik vetettek eléjük. A bemutató után a lovasok önként jelentkezőknek engedték át az íjaikat, így mindenki kipróbálhatta az ügyességét.
Mindeközben élő csocsóban szurkolók és örömfocisták mulatságára a Gátsor Akadémia laposra verte az Öldöklő Sündisznók csapatát. A legkisebbeket pedig az ugrálóvár szórakoztatta leginkább.
DOMBAI TÜNDE

Képgaléria: Mozgó célpontra lőttek a lovas íjászok

Elérhetőség

LAPU Lap- és Könyvkiadó Betéti Társaság 8000 Székesfehérvár
Palotai út 122.
Tel./fax: 06-22-345-522
Mobil: 06-30-9396.632
lovaskalendarium@chello.hu