Patkó és Nemzeti: lovas színházak együtt

2017.06.23 20:26

A mórahalmi Patkó Lovas Színház a Nemzeti Lovas Színházzal kiegészülve rendkívül különleges, látványos színházélményt nyújt a látogatóknak.

Vissza

2015-ben indították be a teátrumot, és ezzel szeretnének hagyományt teremteni. A látogatóknak olyan különleges élményben lehet részük, amit Magyarországon csak nagyon kevés helyen kaphatnak meg. A Nemzeti Lovas Színházzal közösen viszik színpadra a produkciókat, amelyek rendkívüli látvánnyal rendelkeznek. Elég csak a lovak, illetve különféle állatok (szamarak, birkák, kutyák) felvonulására gondolni, de íjászok, tánckar is részt vesz az előadásokban. A Futó Dobó Lovasközpont ezen a nyáron nem csak lovas színházi produkcióknak ad otthont, koncertekből sem lesz hiány.

Pintér Tibor színművész, a Nemzeti Lovas Színház igazgatója elmondta, hogy mintegy 12 lóval egészítik ki a Patkó Lovas Színház gárdáját, így egy-egy produkció során 20-25 ló szerepelhet a színpadon.

Jelenet a tavalyi István, a király produkcióból (kép forrása: https://www.lovasszinhaz.morahalom.hu)

Július 23-án indul a Patkó Lovas Színház harmadik évada. Elsőként Rózsa Sándor, az alföldi betyár című zenés darab varázsolja elénk a 19. század legendákkal körülszőtt alakját. A családokat célozza meg a Hófehérke és a hét törpe mesevilága, természetesen lóháton előadva, július 29-én. A Mágnás Miskát, az István, a királyt és a Csárdáskirálynőt senkinek sem kell bemutatni, azonban a Nemzeti Lovas Színház művészei előadásában biztosan új élmények születnek majd. Mágnás Miska július 30-án érkezik a színházba, István és Koppány csatáját augusztus 20-án és 21-én tekinthetik meg a nézők, az évad utolsó előadása pedig a Csárdáskirálynő lesz, augusztus 25-én és 26-án.

Jelenet a tavalyi Mágnás Miska produkcióból (kép forrása: https://www.lovasszinhaz.morahalom.hu)

Augusztusban a lovas produkciók mellett egy koncert is benépesíti majd a lovardát. Demjén Ferenc gondoskodik a nyáresti hangulatról, augusztus 4-én. A Homokháti Búcsúra (augusztus 19) és a Tágas tér fesztivál (szeptember 10) programjaira pedig a hagyományokhoz híven a térség hívőit várják szeretettel.

  • Bővebb információ: www.lovasszinhaz.morahalom.hu
  • ÉR.
  • Forrás: promenad.hu