Platthy József

2014.01.31 20:03

Platthy József, Zsiga bácsi (1900-1990). Minden idők legeredményesebb magyar díjugrató versenyzője volt, akire még az első világháború idején, a pécsi hadapródiskolában akasztották rá Zsiga becenevet, amely olyannyira maradandó lett, hogy viselőjéből egy életen át Platthy Zsiga lett. Gyerekkorában a falusi környezet hozta közelébe a lovakat. Később a katonai pálya tette lehetővé, hogy a négylábúak iránti vonzódása egy életre szóló hivatássá alakulhasson.
Ő volt a két háború közötti időszak egyik legeredményesebb magyar lovasa. Több mint száz belföldi és 17 nemzetközi mérkőzésen nyert első díjat. Nyolc alkalommal volt a díjugratás magyar bajnoka. A magyar lovassport történetének fényes lapjaira kívánkozik a bronzérem, melyet az 1936-os berlini olimpián akasztottak a nyakába. A magyar díjugrató sportnak mindmáig ez a legfényesebb érme. Zsiga bácsi csupán halála előtt néhány hónappal, közel 90 éves korában hagyta abba a számára életet adó sportot.

Platthy József elemi iskolai tanulmányai után a Ludovika Akadémia huszárlovas szakágát végezte, majd századosi rangban a ’20-as évek végéig a Nemzeti Lovardában szolgál. Oktat, belovagol, díjugrató versenyző, és ez a tevékenység később egész életét végigkíséri. Platthy 1934-1941 között folyamatosan nyolcszor nyerte meg a díjugratás országos bajnokságát, Európa legrangosabbnak számító aacheni nemzetközi bajnokságán 1934-ben két első díjával és 14 helyezésével a legeredményesebb versenyző volt.
Platthy József, aki egyedi és zseniális alakja volt a díjugrató-sportnak. Platthy sikerének kulcsa szinte teljes egészében a lóval való megmagyarázhatatlan és taníthatatlan kommunikáció és összhang volt. Platthy maga volt a csoda, millióból egy, aki hihetetlen érzékkel nyúlt minden egyes négylábú társához. Sokan próbálták ellesni, milyen varázslatot csinál a híres őstehetség, és ő sem zárkózott el a lovasoktól, azt a pluszt azonban, ami őt világszínvonalra emelte, lehetetlen volt bárkinek is átadni.

Platthy József huszárszázados mellszobra (Budapest)

A legeredményesebb magyar díjugrató versenyzőről készült ismertető írásunk itt olvasható >>>

Portré katonatisztként és a híres olimpiai bronzérem

Minden idők legeredményesebb magyar díjugrató versenyzője volt Platthy József, aki 1985-ben, negyedszázados szünet után, 85 éves korában, versenyzői engedélyt kért. Aztán Zsiga bácsi még öt évig élvezte a lovak társaságát, s 90 évesen átugratott a másvilágra >>>

Lovas festő és grafikus

Garay Ákos művészete, lovas lexikonunkból >>>

 

Elérhetőség

LAPU Lap- és Könyvkiadó Betéti Társaság 8000 Székesfehérvár
Palotai út 122.

Telefon: 06-30-9396-632