Minden lótartó gazdaember ismeri, legalább hírből a kólikát és a legtöbbnek már baja is volt vele. A lovak betegségei között a kólikás megbetegedések gyakoribbak, mint az összes többi másfajta megbetegedések együttvéve. Ennek részint az az oka, hogy a ló mindenféle fájdalom iránt nagyon érzékeny, már pedig a kólikás nyugtalankodás elsősorban hasi kellemetlen érzésnek vagy fájdalomnak következménye, másrészt az, hogy a ló bélcsatornájának szerkezete és a lovak tartási viszonyai folytán könnyen támadnak az emésztőcsatorna különböző részein fájdalmas, kóros állapotok.
A kólikás ló első lábaival kapar, gyakran a hasa felé néz, farkával csapdos, tipeg, néha összekuporodik, gyakran készül vizelni, amikor azonban egyszerre rendszerint csak kevés vizeletet ürit. Továbbá hajtani vagy vezetni nehéz, mert minduntalan le akar feküdni. A beteg ló néha aránylag nyugodtan fekszik, máskor kíméletlenül földrevágja magát, miközben csípőjét, fejét, lábait összeveri és nyugtalankodása valóságos őrjöngéssé fokozódik. A kólikás nyugtalanság rendesen rohamokban jelentkezik: a rohamok heves fájdalmak esetében ismétlődnek, néha szakadatlanok, máskor hosszabb, nyugodt időszakokkal több napig is eltarthat a roham. A kólika az esetek egy részében hosszabb-rövidebb vergődés után a ló elhullásával végződik.
Mivel a kólikának súlyos következménye is lehet, szükséges tudni közelebbi mibenlétét, meg kell tanulni a kólikás lóval való bánásmódot és a baj megelőzésének módjait.
A kólika tulajdonképpen éppen úgy nem külön betegség, mint pl. a fejfájás, a láz vagy a bőrviszketés, hanem csupán tünet, a hasi szervek fájdalmas megbetegedéseinek megnyilvánulása. Ezeknek a betegségeknek a közelebbi természetét azonban csak alapos, néha igen fáradságos állatorvosi vizsgálattal lehet megállapítani. Hogy milyen betegségek járhatnak kólikás rohamokkal, felsorolom a leggyakoribbakat: hevenyés bélhurut, bélgörcs, hevenyés gyomorkitágulás, bélsárfelhalmozódás a belek különböző részein, bélcsavarodás, béllefűződés, a beleket tápláló vérerek eltömülése, hashártyagyulladás stb. A vizelet kiürítésének valamely akadálya a legritkább esetben oka kólikás megbetegedésnek.
Minthogy a kólikát igen különböző természetű betegségek idézik elő, kezelése sem történhetik egyformán, éppúgy, mint ahogy embernél sem lehet a gyomorfekélyt, a vakbélgyulladást, vagy a székrekedést egyformán gyógyítani. Az eredményes kezelésnek mindig a talált alapbetegséghez kell alkalmazkodnia. Semmi értelme sincs tehát a különböző, főleg német lapokban hirdetett „biztos hatású” kólika orvosságok, kólika-pirulák alkalmazásának. Ezek többnyire erős hatású hashajtók, melyek az esetek egy részében hatnak ugyan, amikor éppen az ilyen szerek alkalmazása helyénvaló, máskor azonban egyenesen veszedelmesek és az állatnak nemhogy könnyebbülést szereznének, hanem pusztulását okozhatják. Ugyancsak nem lehet minden kólikás lovon „injekcióval” vagy gyomormosással segíteni. A betegek kezelése az állatorvos dolga, itt azért csak néhány tanácsot adhatok arra nézve, hogyan kell a kólikás lóval bánni és mit lehet vele addig csinálni, míg az állatorvos nem veszi kezelés alá.
A beteget mindenek előtt olyan helyre kell vezetni, ahol nyugtalanságával sem magában, sem másban nem tesz kárt (jól almozott tágas istálló). Ha a nyugtalankodás mérsékelt, a lovat időnkint lassú lépésben jártatni is lehet, mindenképpen fölösleges és káros azonban a kólikás lónak nyereg alatt vagy kocsi előtt való meghajszolása. A kólikás lónak a lefekvés és felkelés egymagában nem árt. A lefekvést tehát megakadályozni nem szükséges. Arra azonban nagyon kell vigyázni, hogy a ló kíméletlenül földhöz ne verje magát, vagy hogy túl hevesen ne hemperegjen, mert ilyen viselkedés következtében könnyen jön létre halálos végű gyomor- vagy bélrepedés, vagy bélcsavarodás. A nyugodtan fekvő lónak egyik oldalról a másikra való néhányszori lassú átfordulása egyáltalán nem árt, sőt némely bajnál még használ is. Felfúvódott lovakon gyakran segít a horpasznak és a hasnak erős csutakolása, amikor azonban nemcsak a has bőrét kell dörzsölni, hanem a hasfalat erősen masszálni is. Felfúvódott lónak félóránkint 3-4 liter hideg vizet lehet a végbelébe erőltetni. Minden más gyógyszer alkalmazását bízzuk az állatorvosra: petróleumot, pálinkát stb. csak kissé is gondolkodó ember nem önt be az állat szájába. Ha a kólika hideg, esős időben következik be, néha feltűnő gyors enyhülést okoz, ha a ló hasát meleg vagy felmelegített pokrócba csavarják.
Sokan látván azt, hogy a kólikás ló gyakran készül vizeléshez, anélkül, hogy valóban ürítene is, a vizeletürítést hegyesre faragott szappandarabbal, petrezselyemgyökérrel, sőt paprikának a húgycsőbe való dugásával igyekeznek kiváltani. Sőt a harctéren egy ízben láttam, hogy egyéb izgatószer hiányában a tüzérek a mindig kéznél lévő etiketüket dugdosták be a szánalomraméltó kólikás ló húgyszövébe. Az ilyesfajta állatkínzás persze nem vezet eredményre, mert a ló nem azért nem vizel, mintha a vizeletürítésnek valamely akadálya volna, hanem mert a más hasi szervekben keletkezett izgalom a hólyagra is átterjedvén, a lónak folyton vizeletürítési ingere van, anélkül, hogy a hólyagja telt volna. Ha pedig a vizelet kiürülésének tényleg van valami akadálya pl. kő vagy szűkület, akkor a húgycső izgatása az állatnak csak fájdalmait növeli, de nem segít rajta.
A kólikás megbetegedések megelőzése biztosabb és könnyebb, mint a betegek meggyógyítása. A lovakkal ne etessünk penészes takarmányt , valamint ismeretlen összetételű műtakarmányt vagy erőtakarmány pótlékot. Az etetés és itatás mindig rendes időben történjék, az evésre adjanak a lónak elég időt, evés közben ne nyugtalanítsák, etetése után pedig ne fogjuk be azonnal. Az ivóvíz ne legyen túlságosan hideg. Óvakodni kell puffasztó zöld takarmány etetésétől, főleg nem egészen frissen kaszált lucernától. A levágott zöldtakarmányt legjobb kevés szénával összerázni, akkor a ló nem eszi olyan mohón és kevésbé puffaszt. Nagyon sok nyersrostot tartalmazó, termés takarmány etetése könnyen vezethet súlyos bélsárrekedésre.
Mócsay János dr. (1924. március 30.)
