Lovagiasan előreengednek a kis földház ajtajában a sisakot és mellvédet viselő külhoni harcosok, így én töröm a sötétet előttük a mélybe lépdelve. Nem sok idejük jut merengeni a IX–XI. században élt eleink szűkös életterén, csatába hívja őket a dobszó. Az ünnepi kaftánba öltözött ceremóniamester ismerteti a küzdelem szabályait, aztán kardokkal, szablyákkal és lándzsákkal – biztos, ami biztos, harci üvöltéssel is felvértezve – egymásnak esnek a történelmi hagyományőrzők.
Szó szerint hét országra szóló középkori ünnep verte fel az Emese Park csendjét ezen a hétvégén is. Hogy kicsoda-micsoda Emese? Egyrészt az Árpád-ház dinasztiaalapítójának, Álmos fejedelemnek szülőanyja, másrészt egy szójáték, amely az angol European Medieval Settlement (Európai Középkori Település) kezdőbetűiből áll össze.
A Szigethalom határában megbújó, 12 hektáros várispánság a magyar honfoglalás és az államalapítás korát eleveníti meg – hála az uniós támogatásnak és a majd’ 25 éves Őskultúra Alapítványnak.
A történelem iránt rajongó szervezet 2005-ben a XVI. kerületből költözött ki a Csepel-szigetre, miután megkapták az önkormányzattól a volt katonai bázist. És a zord betonhangárok az évek során átlényegültek templomdombbá, fejedelmi halommá vagy fölzászlózott lakomaházzá, a honvédségi használat után visszavaduló területen egymás után születtek a veremházak, műhelyek, jurták.
A település központja a lovagi csarnok, amely köré a földsánccal, palánkkal övezett várudvar és maga a falu is épült. Valahogy úgy, ahogyan Szent István idejében szolgálhatott egy-egy közösség lakhelyéül. Ahol csak lehetett, korhű anyagokat és autentikus eljárásokat alkalmaztak. A házak a földbe vájt szobák fölé gerendákból ácsolt tetőkből álltak. A csarnok a mészkőtömb falakkal, a kézi kovácsolással készített vasalatokkal, a kolostorcserép tetővel, a téglakő burkolattal, a padlómozaikkal és a faragott bútorokkal a kora középkort idézi. A lovagteremben a korabeli ékszerek, fegyverek, lovas felszerelés, edények, a női és férfimesterségek szerszámai, hangszerek mellett talán a legizgalmasabb látnivaló az a honfoglalás idejében használt, rekonstruált íj, amely ősi módszerrel, ökörszarv lemezekből, szarvaslábín húrból készült, és őseink akár 200 méter távolságra is eltalálták vele a kitűzött célpontot.
Akit vonz a középkori időutazás, minden hétvégén lencsevégre kaphatja a szabadtéri kemencében lepényt sütő, a gyógynövénykertben kaprot szedő asszonyokat korabeli ruhában, vagy a bajvívó harcosokat és az íjat feszítő ifjakat, akik a vár tövében gyakorlatoznak. Sőt bekapcsolódhat a várispánság életébe: a gyapjút szőhet, fonalat sodorhat, dénárt verhet, búzát őrölhet, vasat kovácsolhat, fakorsókat esztergálhat, kézi korongon agyagedényt formálhat, kipróbálhatja a paticsfal készítését. A bátrabbak hajíthatnak kopját vagy próbát tehetnek a középkori ügyességi játékokkal.
Az Emese Park sajátossága, hogy szinte minden fegyvert, ruhát, bőr- és fémdíszeket, használati eszközt, jurtát az alapítvány tagjai készítettek. A kezdet kezdetétől mindenki beleadta a szaktudását: például a templom kertjét egy gyógyszerész ültette be gyógynövényekkel, a kovácsműhelyt néhány fiatal kovács- és ötvöstanuló indította be, a fazekasműhelyt pedig egy keramikuscsalád. Úgy mondják, kísérleti régészet ez: amikor például kipróbálják, hogy meg tudják-e középkori eszközökkel olvasztani a vasat, egyúttal azt is ellenőrizzék, helyesek-e ismereteik, feltételezéseik a honfoglaló, államalapító magyarok életéről. Merthogy nem beszélhetünk ezer évvel ezelőtti hagyományőrzésről – hagyományt akkor őrzünk, ha egy élő tradíciót folytatunk. Ez sokkal inkább hagyománykeresés, történelmi életmód-rekonstrukció.
Két csata közt próbálom megtudni, hogy jönnek össze az ősmagyarok a vikingekkel, a jurták a sárkányfejes hajókkal?! Kicsi a világ: kiderül, Szent Istvánnak volt egy több száz fős viking eredetű testőrsége.
- (szg)
- Forrás: Szabad Föld
