A lóidomítás nagyágyúi Buadapestre jönnek

2018.11.17 22:19
Decemberben a Suttogók című produkció keretében hazánkba látogatnak a lóidomítás nagyágyúi: Monty Roberts, a Suttogók című film legendás ihletője, Jean François Pignon, a szabadidomítás mestere, valamint a száguldó ménest lóhátról irányító Lorenzo >>>
A három híresség egyszerre fog fellépni a Papp László Budapest Sport Arénában egy látványos show keretén belül.

Monty Roberts gyerekkorában a nevadai prérin tanulmányozta a vadlovakat, a köztük lévő kommunikációt, majd ezt ültette át az emberi gesztusok nyelvére. Monty Roberts elsődleges célja, hogy bemutassa a világnak, erőszakmentesen is lehet lovakat idomítani, ezáltal pedig elérni azt, hogy a ló és az ember között harmonikusabb együttműködés jöjjön létre.

Lorenzo tehetsége a kiváló egyensúlyérzékében rejlik. Már gyermekkorában is társaitól eltérően nem szokványos formában lovagolt, bemutatóiban különböző trükköket mutat be lóháton állva, segédeszközök nélkül, miközben egy ménes száguld együtt vele.

Pignon élete akkor vett gyökeres fordulatot, mikor édesapja megvásárolta a család első lovát, az egyéves Gazellet. A csikó és a kisfiú között olyan különleges kapcsolat jött létre, hogy Gazelle néha az iskolába is elkísérte.

 

- Már nagyon várom a budapesti fellépést, ahol Lorenzóval és Pignonnal egy lélegzetelállító előadás keretében vezetjük be a közönséget az erőszakmentes lóidomítás rejtelmeibe. Biztos vagyok benne, hogy egy életre szóló élmény lesz mindenkinek - mondta Monty Roberts, a világ legismertebb lósuttogója.

 

A Suttogók című produkció egy kerekesszékes kisgyermek története, aki látja a huszárok felvonulását, és hazatérte után arról álmodik, hogy egyszer ő is együtt lovagol majd velük. A nézőközönség a kisfiú álmának megvalósulásán keresztül követheti végig a lóidomítás egyes mozzanatait.
 
Az előadás két 50 perces felvonásból áll, melyek után a közönség végigszurkolhatja a lovassportok Forma1-ének is nevezett Fedeles Fogathajtó Világkupa budapesti futamát. Az eseményre a nyári versenyeken szerzett pontok alapján a világ öt legjobb négyesfogathajtója érkezik hozzánk.
 
Itt lesz Budapesten a belga Glenn Geerts, aki csapatban már bizonyított, a svájci Jérôme Voutaz, a 2017-es Világkupa ezüstérmese, a holland apa-fia páros, a négyszeres világbajnok Ijsbrand Chardon és fia, Bram Chardon versenyeznek egymás ellen, és természetesen a magyar szurkolóknak is lesz kiért izgulni a decemberi versenyen, hiszen az indulók között lesz a többszörös magyar bajnok, Dobrovitz József is.

LOVAS ÖRÖMÖK ÉS BÁNATOK: Balogh Valéria írása lovakról, emberekről, bizalomról és szeretetről >>>

Az angol királynő 4 éves korától lovagol:

II. Erzsébet királynő még hercegkisasszonyként csak négyéves volt, amikor megkapta első póniját. Aztán fokozatosan átvette apjától, VI. György királytól a lovak iránti szenvedélyt. Életében a mai napig fontos szerepet játszanak a lovak >>>

A Gucci divatcég reklámarca: a „lovagló angyal" >>>

Európai színvonalú lovasközpont épül Szilvásváradon >>>

Úgy mutatja meg ez a videó az izlandi ló ötfajta jármódját, ahogyan még sohasem láthattuk. Az erős, szívós és intelligens Izlandi póni tényleg egyedülálló lófajta >>>

Elérhetőség

LAPU Lap- és Könyvkiadó Betéti Társaság 8000 Székesfehérvár
Palotai út 122.
Tel./fax: 06-22-345-522
Mobil: 06-30-9396.632
lovaskalendarium@chello.hu