Célunk a lovak és a lovaglás népszerűsítése. Eztért is keressük évtizedek óta a kapcsolatot olyan hírességekkel, akik követendő példát adhatnak sokak számára, akik nyomában újabb és újabb fiatalok kapcsolódhatnak a lovas világba. Lószerető hírességeket mutatunk be ezeken az oldalakon. Régi ismert arcoktól, egészen a mai fiatalokig tallózunk. Közéleti személyiségek, művészek, népszerű alkotók és minden egyéb híresség szerepel a listán. A sokak által ismert celebeket sem hagyjuk ki, általuk is sok friss érdeklődőt csábíthatunk lóközelbe.
Művészek, sztárok, közszereplők és lovak
Bessenyei Ferenc nemcsak a színpadon, a filmvásznon, a televíziós kamerák előtt, hanem az istállóban, a lovak között is főszereplő volt. Több alkalommal is beszélt lovas szenvedélyéről, a négylábúak iránti szerelméről >>>
Sasvári Sándort nem tántorította el a lovas balesete, újra nyeregbe szállt és színpadra lépett >>>
A Kincsem című film forgatására emlékezve Petrik Andrea csupa szépeket mond a lovakról. A színésznő korábban soha nem ült lóháton, miután megkapta a szerepet, a produkció fizette be egy intenzív, két hónapos lovaskurzusra, mert a figurája lóháton nőtt fel, és ezt el kell hitetnie a nézőkkel >>>
Puzsa Patríciát, a Vígszínház fiatal színésznőjét nem akármilyen fából faragták: bár a tavalyi Nemzeti Vágtán még a verseny előtt háromszor is ledobta a lova, így végül nem indult el a futamon, idén egyedüli nőként áll rajthoz. A színésznő bizonyítani akar és nem bízza a véletlenre a dolgot: hónapok óta heti 3-4 napot edz és mentálisan is trenírozza magát a nagy napra >>>
Pécsi Ildikó elmesélte, hogy mivel akkoriban rengeteget dolgozott, egyszerűen nem volt ideje részt venni a színészeknek tartott lovaglóedzéseken, így a rendező a nyugodt természetéről híres, profi színésznek is beillő lóra, Pántlikára ültette fel >>>
Pintér Tibor színész, énekes, a Szigetszentmiklósi Sziget Színház és a Nemzeti Lovas Színház igazgatója, rendező és producer. Róla aztán tényleg mindenki tudja, hogy nemcsak nagy barátja a lovaknak, de munkáját és hétköznapjait is megosztja a négylábúakkal. Túlzás nélkül mondhatjuk: Pintér Tibor a lovak vonzásában él. De vajon hogyan vezetett ide az út? >>>
Biztos sokan emlékeznek még a romantikus képsorokra, amelyeken Julia Roberts és Richard Gere lovagol a naplementében az Oltári nő című film egyik jelenetében. Ez is megmutatta: Richard Gere igazán jól érzi magát a lovak társaságában. De ez még semmi >>>
Bruce Springsteen, alias Boss, amerikai rock sztár a lovak szenvedélyes szeretetét továbbadta lányának. Jessica Springsteen 1991-ben született, a Főnök második gyermeke. A családi lovas farmon nevelkedett, így aztán nem csoda, hogy már 4 éves korától lovagol >>>
A népszerű filmsztár a Gyűrűk ura trilógiában és a Hidalgó - A Tűz óceánja című filmben is bizonyította, hogy nagyszerűen lovagol. A lovak őszinte szeretetét pedig saját lovai igazolják >>>
Az igazság odaát van - szól az X-akták híres szlogenje. Ha megkérdeznénk a filmsorozat hölgy sztárját, hogy hol is van az odaát, meglehet azt válaszolná: a ló túlsó oldalán. Gillian Anderson ugyanis nagy lókedvelő >>>
Trokán Anna 5 éves lova, Fecske, Budakeszin lakik. A színésznő azt mondja, hosszú éveket töltött úgy lovaglással, hogy azt hitte ért hozzá. Később elkezdett foglalkozni az erőszakmentes ló kiképzéssel, ami alapvetően megváltoztatta, ő maga is hallgatagabb lett >>>
Lajkó Félixnek és feleségének három saját lova van. Az első úgy került hozzájuk, hogy Félix megszánta az állatot, akit gazdája a vágóhídra akart küldeni >>>
Lovat pucol, futószáraz és orvosért telefonál mostanában Szabó Zsófi. A Blikik szerint az RTL Klub műsorvezetője sok pénzt költ galopplovaira >>>>>>
Hires emberek lóközelben
Ismerős arcok
Balogh Erika színésznő gyakorlott lovas, a dámanyereg sem volt szokatlan számára 1999 nyarán, a margitszigeti stadionban megrendezett öttusa világbajnokság megnyitóján >>>
Bill Murray, amerikai színész, a komédia nagy mestere láthatóan örömmel barátkozik a szép környezetben a lovakkal és a fogathajtással >>>
Nemeskürty István (1925 - 2015) író, irodalom- és filmtörténész, egyetemi tanár, nyugalmazott dandártábornok is a nagy barátja volt a lovaknak. Ezúttal egy gyerekkori lovas élmény élt idézi fel számunkra a professzor >>>
Ónodi Eszter színésznő, jószolgálati nagykövet egy lovas terápiás foglalkozáson >
Gyerekkora óta a lovak szerelmese a gyönyörű Victoria, aki a fitnesz világában is nevet szerzett magának >>>
Elsó látásra szerelem volt, mondja Zsófi, aki gyerekkora óta a lovaglás nagy szerelmese >>>
- Télen különösen szeretem, fantasztikus lovagolni a hóesésben >>>
Az énekes műsorvezető tavaly kezdte a lovaglást és egy év kihagyás után bátran ült fel edző segítségével a Rumba nevű szép lovacskára >>>
Elisabeth Taylor már négyévesen megbarátkozott a lovakkal, rendszeresen lovagolt kislány korában és mindössze 12 éves volt, amikor az első nagy színészi sikert is egy lovas történetet bemutató film hozta meg számára >>>
Oszter Sándor utolsó éves főiskolás volt 1970-ben, amikor Szinetár Miklós azt mondta neki: - Holnaptól megjelenik magánál egy ember és minden hajnalban kiviszi Törökbálintra, ahol megtanul lovagolni >>>
Janicsák Veca számára a lovaglás kikapcsolódás >>>
II. Erzsébet brit királynő 90 évesen is nyeregben >
A ló csodálatos partner: sztorik a forgatáson >>>
Dolly, a Hungária és a Dolly Roll énekesnője sokféle sportot kipróbált pályája során, első helyre azonban mindig a lovaglás került >>>
Lóháton ül, mégsem liheg éneklés közben Sasvári Sándor. A színész sajátos technikájáról nyilatkozott >>>
LÓSZERETŐK
Sir Winston Churchill, a lóbarát zseni
A politikus, festő és író nem csak szavakban volt a lovak barátja>>>
A Rákóczi hadnagyában, ahol látható a figurája, ott mindvégig ő ült a lovon, nem kellett dublőrt használni a film forgatásán >>>
A lovas grafikus-festőművész: Kőnig Róbert
Szalay Ferenc, a lovak festője
Kőbán Rita a lovaktól visszatér a kajakhoz
Zámbó Jimmy jelenlétében: Bambi halála
A lovak vonzásában
Balogh Erika gyakorlott lovas, a dámanyereg sem volt szokatlan számára >
A focista lóháton teljesítette fogadalmát: 160 km-t lovagolt
Elérhetőség
Palotai út 122.
Telefon: 06-30-9396-632